Hasonlót, mint most a Radnóti színpadán, a csehországi Terezín, az egykori katona, majd gettóváros rideg utcáin sétálva láttam vagy 6-7 éve. Egy régiségkereskedő boltjában rengeteg tárgyat halmoztak fel – olyan mennyiségben, hogy az üzleti szempontból észszerűtlennek tűnt. Éjjeliszekrények, tükrök, lavórok, a kávéfőzőtől a biciklikerékig és a szemüvegtokokig a legkülönbözőbb használati tárgyak megdöbbentő összevisszasága mindenütt a belső térben. A boltot Sebald is említi: Austerlitz című kötetében finoman összekötve a hely tragikumát állapítja meg a gazdátlan tárgyakról, hogy „a bazárban megfeneklett összes dísz, eszköz és emléktárgy”, vagyis mindezek a kifürkészhetetlen egybeesésekkel a háttérben „túlélték egykori tulajdonosukat, és átvészelték a pusztítást”.
Hajdu Szabolcs rendezésének (ő egyben a szerző is) meghatározó eleme a gazdátlan tárgyak szorongó érzetet keltő, végig a színpadon terpeszkedő nagyszabású rendetlensége – a kiváló díszlet Simonyi-Lengyel Mira munkája –, amely nyilván a személyes belső rumli és többgenerációs zűrzavar metaforája. A kettő közötti összefüggés egészen látványossá válik, amikor a két fiútestvér és élettársaik közé megérkezik Bob (Hajdu Szabolcs), a brazíliai magyar kántor, ez a Jesua Ha-Nocriba oltott démon, távoli rokona az Éjjeli menedékhely Lukájának vagy éppen Gregers Werlének. A baljóslatú jelenléte nyomán lassan teret nyerő, a tisztázás-szembesülés irányába induló társas és családi konfliktusok – mint valójában minden esetben – felemás eredményt hoznak. A tisztázás merőben új konfliktusok lehetőségét tárja fel; a problémákat meg- és feloldani nem lehet. A befejezés békéjét ezért is írja felül slusszpoénként a zárás magányos, kettős jelenete.
Az előadás drámaisága hullámzó; párbeszédei leülnek, felpörögnek. Úgy tűnik, maga a drámai anyag nem forrta ki magát, nem kapott elég időt arra, hogy végső formáját elnyerje, hogy ami lehet, az a helyére kerüljön. A képlékenység folyamatosan jelenlévő nemcsak a párbeszédekben, hanem a darab menetében, fordulataiban is. Ezért nincsen súlya a magzat elvetetése-megtartása körüli dilemmának, a jaguárkirálynő Bob által elmesélt, a zárójelenetben valamilyen formában beteljesedő mítoszának, ezért lebeg a háttérben felsejlő, vulgárszintű politikai-világnézeti ellentét, a Martin regényének apropóján fellángoló, majd kihunyó vita. Meglenne az esélye, hogy jó darab és jó előadás szülessen – mindez, ismétlem, idő kérdése, amit a szigorú színházi munkamenet nem feltétlenül respektál.
Porogi Ádám Martinja könnyen sebezhető fiatal író némi önteltséggel, erőszakossággal; összetett, ellentmondásos figura. A legjobb alakítás a Legközelebbi emberben. Mellette Sodró Eliza Elviráját érdemes kiemelni.
Legközelebbi ember. Radnóti Színház. Író-rendező: Hajdu Szabolcs
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/22. számában jelent meg június 2-án.
