Hétfő délelőtt holtan találták Essex-i otthonában a Prodigy frontemberét. A 49 éves Keith Flint öngyilkos lett. Csapattársa, Liam Howlett az Instagramon erősítette meg: Flint a hétvégén önkezével vetett véget életének. „Sokkos állapotban vagyok, rohadt dühös, zavarodott és összetört” – írta Howlett.
Keith Charles Flint 1969. szeptember 17-én született Londonban. A nyolcvanas években ismerkedett meg Howlett-tel egy Braintree-i rave klubban, akinek a zenei ízlése rögtön lenyűgözte őt. Rögtön lelkesíteni is kezdte, hogy a számait színpadokon kellene játszania, ő és barátja, Leeroy Thornhill pedig táncolnának rá. Az 1990-ben megalakuló The Prodigy-nek eredetileg csupán táncosa volt Flint, de az 1996-os Firestarter című számban már énekelt is. Vokalistaként csatlakozott még hozzájuk Maxim Reality (Keith Palmer), a kilencvenes években pedig máris olyan slágerekkel álltak elő, mint az Out Of Space, a No Good, a Voodoo People vagy a Breathe.
A 2004-es Always Outnumbered, Never Outgunned albummal aztán egy újabb generáció fedezte fel az elektronikus zenei formációt. Az olyan számok, mint a Spitfire vagy a Girls hamar a slágerlisták éléig jutottak. A 2009-es Invaders Must Die számaival ezt még sikerült megismételni, de a The Day Is My Enemy és a tavalyi No Tourists már mérsékeltebb sikert arattak. Igaz, az Egyesült Királyságban azért még sikerült ezekkel a lemezekkel is letarolni a piacot.
Extravagáns kinézetével Flint az Egyesült Királyság egyik ikonikus zenészének számított. Stílusa nem különbözött nagyon a hetvenes-nyolcvanas évek lázadó punkjaitól, a szellemiséget pedig igyekezett őrizni is magában. Egy 2009-es nyilatkozatában csalódottságának adott hangot, hogy a Sex Pistols-énekes Johnny Rotten valóságshow-hős lett. Mint mondta, a zenekart ugyan nem igazán hallgatta, de sok barátja igen, és ők bár azóta középkorúak lettek, de mégis csalódottak, hogy hősük ezt bevállalta.
Nem kerülték el a botrányok a Prodigy-t sem. A Firestarter fekete-fehér klipjét a BBC például letiltotta, miután számos szülő panaszkodott, hogy a videó megijesztette a gyermekét. A szókimondó szövegek is sokakat megbotránkoztattak, Flint viszont úgy gondolta, ez hozzátartozik a műfajhoz. A Guardian-nek 2015-ben arról is panaszkodott, hogy ők még veszélyesek és izgalmasak voltak, de ma már senki nem szeretne veszélyes lenni, mindenki a biztonsági zenére megy rá.
Talán nem is gondolnánk, de az egyik első, aki a magyar sajtóban a Prodigy nevét említette, a nemrég elhunyt Tandori Dezső volt. A költő a Jelenkor 1993. novemberi számában részletezte élményeit Budán innen, Budán túl (II.) című írásában. Ebben olvashatjuk: „Most akkor, meséltem társnémnak a minap, látod, a Linda Perryék okosak, dörzsöltek, gazdaságosak a dallal/ban. Minden addig megy, ameddig nekije mennie kell. Arról van szó, amiről; és úgy, ahogyan. De a B 52- esek, vagy a The Prodigy, a maga módján, szintén okos, ökonomikus. Vagy a The Cure, a Madness. Most ne menjünk messze. A dal: stilizáció. Néha nagyon keveset vállal »fel« (mint a Love Shack, netán az említett bandák idegondolt számai, kivéve a 4 Non... -t; a What's Up? videóval, kizárólag azzal, mondom. Lehet, hogy egyművesek lesznek? Mit baj az. Érdekelni fog, hogyan élnek, miket gondolnak, meglesz a számomra nem múló »Buda«-állaguk stb., ez a videójuk olyan, mint a legjobb Szép Ernő dalok, netán a Hajnali...-ból egy egész sor rész).”
