Az idős Renoir, minden idők legnagyobb festője utolsó napjait gyönyörű, buja aktok festésével tölti az eljövendő korok örömére – írta Guillaume Apollinaire 1912-ben. Az impresszionista mester – aki figurális művészként tekintett önmagára – mindig nagy figyelmet szentelt a női test érzéki szépségének, mely művészetének „nélkülözhetetlen formája” volt. Gyönyörű, buja aktjaira ma az élet megtestesüléseként tekintünk, pedig realista testábrázolásai a maga korában heves reakciókat váltottak ki a kritikusokból. Albert Wolff szerint Torzó, napfényhatás című képének szabad ég alatt ábrázolt modellje inkább hasonlít egy oszló holttestre, melyet lilás-zöldes foltok borítanak, mint eleven nőre. Pierre-Auguste Renoir ábrázolása saját korában sokak szemében egyet jelentett a szépség és a női eszmény jelképének lerombolásával, pedig a mester az említett képen szinte tapinthatóvá tudta tenni a női test bőrének hamvasságát, azt, ami addig megfogalmazhatatlannak tűnt a festők számára.
Az aktok azonban nemcsak emiatt foglalnak el hangsúlyos helyet a Szépművészeti Múzeum most megnyílt Renoir-kiállításán. Az intézmény 2019-ben vásárolta meg Renoir kései korszakának egyik kiemelkedő darabját, az 1903-ban festett Fekvő akt (Gabrielle) című képet, melynek két képpárját a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie őrzi. (A mostani nagyszabású kiállítás ezen intézményekkel együttműködésében valósult meg.) Az érzéki triád most keletkezésük után százhúsz évvel újra együtt látható a régi szalonok világát idéző enteriőrben. Ízületi problémái kényszerítették Renoirt a hosszúkás formátum választására, de így a nagy művészeti előképek, Giorgione, Tiziano, Rubens alakjait, azok bujaságát és lustaságát is a saját stílusára formálhatta.
A figuralitás, a középpontba állított ember adja a Szépművészeti Múzeum kiállításának vezérfonalát. Renoir hat évtizedet felölelő életműve közel hetven alkotáson keresztül elevenedik meg. Az életmű legátfogóbb együttesét bíró két gyűjtemény mellett többek között a párizsi Petit Palais, a Musée National Picasso, a madridi Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, az oslói és stockholmi nemzeti múzeum, valamint a bécsi Belvedere kölcsönzött képeket a kiállításra. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből megjelenik a Leány mellképe, de tizenhárom rajz és vízfestmény is, olyan főművek tanulmánya, mint a Valcertáncosok, a Fiatal lányok a zongoránál, vagy a Fekvő akt, ezek most végre együtt láthatóak ezen a tárlaton.
Bár az impresszionizmus mestereként gondolunk elsősorban Renoirra, művészete a folyamatos útkeresésről, a kísérletezésről szólt. Modern festő volt, de szorosan kötődött az akadémiai hagyományokhoz, amit szépen kihangsúlyoznak a Szépművészeti klasszikus stílusú termei. Renoir a festészeti tradíció egy utolsó láncszemeként tekintett magára, évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve. A III. Napóleon korabeli portréfestészet konvencióiból kiindulva – ennek szép példája Alfred Sisley apjának képmása – jutott el ragyogó, tiszta színekkel játszó impresszionista arcképeihez, mint például Claude Monet portréja. Mecénásokat, barátokat, rokonokat, a korabeli párizsi és európai társasági élet számos ismert alakját festette meg, de egy váratlan találkozásnak köszönhetően olaszországi utazásán megörökítette Richard Wagnert is. A fél óra alatt felskiccelt képről modellje így írt: „A nagyon különös, kék-rózsaszínű eredményről R. azt mondja, olyan, akár egy angyal embriója, amelyet egy epikureus osztriga formájában lenyelt.” Nem meglepő, hogy Wagner nem tartott igényt a képre.
Látogató nézi Renoir az Ebéd után címû festményét a francia impresszionista mester számos főmûvét bemutató tárlat sajtóbemutatóján a Szépmûvészeti Múzeumban 2023. szeptember 21-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
„Renoir csodás világot alkotott magának. Természet után festett, s ha netán kissé fakó volt a modell vagy a fény, boldogabb órák emlékét varázsolták oda” – Pierre Bonnard festő, a Nabis művészcsoport egyik alapítója fogalmazott így Renoir művészetét illetően. Az optimizmus meghatározó motívuma volt képeinek, talán azért is, mert úgy tartotta, a művészet vigaszt jelent, és a művek boldogságot tudnak nekünk nyújtani a mindennapokkal szemben. Ez a derű és öröm leginkább az impresszionista időszak alkotásain érezhető, melyeken a sokat csodált Jean-Antoine Watteau és Jean-Honoré Fragorand „gáláns jeleneteit” értelmezte újra. A buja természet és az emberi alak tökéletes kettőse a Hölgy napernyővel című kép, míg a Vidéki tánc a spontaneitás, a tánc önfeledtségének esszenciáját testesíti meg.
Az érett impresszionizmus jegyei mutatkoznak meg A hinta című képen, amely a könnyed flört múló pillanatát merevíti ki. De az alakokon túl a fény és árnyékok érzékeny megjelenítéséről is szól ez a kép, a lombokon átszűrődő napsugarak élethű ábrázolása az, ami igazán figyelemreméltóvá teszi Renoir festményét. A mester hasonló érzékenységgel rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a szeretet gesztusait, az anya-gyermek viszonyának bensőségességét. Ezeknek magával ragadó példái a Gyermeket szoptató nő, a Gabrielle és Jean vagy a Julie Manet című képek.
Renoir élete végén nemcsak reumától szenvedett, de súlyos kerékpárbalesete miatt tolószékbe kényszerült. Fizikai szenvedését a festészet mellett a plasztikával enyhítette. Műkereskedője, Ambroise Vollard biztatására a katalán származású Richard Guino együttműködésével 1913-tól 1918-ig húsz alkotást hozott létre. A Szépművészeti Múzeumban ezek közül most a Győzedelmes Vénusz, valamint a Víz (Mosónő) című alkotások tekinthetők meg.
„Több mint egy évig dolgozott utolsó vásznán: egy remekmű, az egyik legszebb kép, amit valaha festettek. (…) Két fiatal lány egy virágágyáson: »Isten legszebb teremtményei«, szokta mondani Renoir, »a legnagyobb teljesítménye«.” Henri Matisse így foglalta össze Renoir utolsó, a kiállítást is záró Fürdőzők című képének jelentőségét. Festménye nemcsak a női nem előtti tisztelgés, de az általa nagyra tartott mesterek, Veronese, Rubens, Courbet előtt is. Renoir látásmódja hasonlóan nagy hatást gyakorolt a XX. század modern mestereire – Matisse mellett Pablo Picassóra, Pierre Bonnard-ra, Aristide Maillolra –, páratlan festőisége az ő alkotásaikban élt tovább.
Renoir – A festő és modelljei. Szépművészeti Múzeum. 2024. január 7-éig. A kiállítás kurátorai: Cécile Girardeau, a Musée de l’Orangerie művészettörténésze, Kovács Anna Zsófia, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni nemzetközi gyűjteményének vezetője és Paul Perrin, a Musée D’Orsay gyűjteményi igazgatója.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/39. számában jelent meg szeptember 29-én.
