Pong Dzsunho [Bong Joon Ho] filmje, az Élősködők nyerte az Arany Pálmát a 72. Cannes-i Filmfesztiválon. Az ázsiai film újabb sikeréről beszélhetünk, miután tavaly még a japán Bolti tolvajok (rendezte: Koreeda Hirokazu) volt a befutó. A dél-koreai produkció sikerén sincs okunk csodálkozni, ha csak azt nézzük, hogy készítője már két éve is nagyot dobott a Netflixnél kihozott Okjával. Igaz, a streamingszolgáltató körüli viták nem feltétlenül tettek jót a produkciónak. Emlékezetes, a cannes-i bemutatón konkrétan fütyülni kezdtek a nézők, amikor a vásznon felbukkant a Netflix-logó.
Pong Dzsunho ezúttal egy feszült drámát tett le az asztalra. A The Guardian neves kritikusa, Peter Bradshaw az Élősködőket Joseph Losey 1963-as filmjéhez, A szolgához hasonlította. A dél-koreai mozi is egy szegény családból jött férfiról szól, akit egy gazdagabb otthonba befogadnak, hogy a tinédzserlányt tanítsa. Különös fekete komédia a társadalmi helyzetről, kitörésvágyról, anyagiasságról és a patriarchális családi egységről – foglalta össze Bradshaw. Bong egyébként az első koreai alkotó, aki átvehette a fődíjat Cannes-ban. „Az idei a mozi születésének századik évfordulója Koreában, így azt hiszem, Cannes nagyszerű ajándékkal lepett meg minket” – jelentette ki a díjátadó után a rendező.
Ugyan a kritika a keblére ölelte Quentin Tarantino régóta várt új filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot, de a fesztiválról díj nélkül kellett távoznia. Az Origo emiatt meg is látta benne a politikai korrektség legújabb áldozatát, hosszú cikket közölve arról, hogy „bevándorlást támogató” filmeket díjaztak, remekművek maradtak a háttérben, és még Alain Delonnal is „pimaszkodtak.” A színészlegenda életműdíja körül egyébként valóban kialakult kisebb vihar, miután egy feminista szervezet rasszistának, nőgyűlölőnek és homofóbnak nevezte. Delon egy 2013-as tévéinterjúban beszélt arról, hogy a nőket macsó módon kell kezelni, ideértve a pofonokat is. Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója viszont kijelentette, hogy nem Nobel-díj átadásáról döntenek, hanem tiszteletbeli Arany Pálmáról, ami az életműnek szól.
Díj nélkül tért haza Ken Loach (Én, Daniel Blake) is, aki Sorry We Missed You című filmjével aratott sikert a fesztiválon. A kormánysajtó ezt már nem emelte persze ki, mert az összeesküvés-elméletbe kevésbé férne bele, hogy a rendre társadalmi igazságtalanságokról mesélő Loachot is háttérbe szorítják. Pedig, ahogy a Guardian is írja, az új film is dühös látlelet a társadalom peremére sodródottakról, egyik gazdasági nehézségből a másikba bukdácsolókról.
Tarantino filmje eközben egy a hatvanas éveket megidéző bűnfilm Brad Pitt-tel és Leonardo DiCaprióval a főszerepben. Ezzel a kritikusok szerint a rendező a különféle westernek és háborús drámák után visszatért a gyökereihez.
A nagydíjat idén a szenegáli Mati Diop filmje, az afrikai menekültekről szóló Az Atlantiak kapta. Persze lehet bármi kapcsán píszíterrort kiáltani, amiben bevándorlók szerepelnek, de az Atlantique még csak nem is igazán realista megközelítésű, a pozitív kritikákat pedig a szürrealitásba hajló költőiségéért kapja.
A legjobb férfi főszereplőként Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmjének sztárját, Antonio Banderast ismerték el. A Beszélj hozzá rendezője ezúttal nagyrészt önmagáról mintázta hősét, mérleget vonva az eddig bejárt útról. A legjobb női főszereplő pedig Emily Beecham a Little Joe című sci-fiben nyújtott alakításáért. Beecham az első brit színésznő, aki 1997 óta megkapta a kategóriadíjat. Jean-Pierre és Luc Dardenne, akik korábban már kétszer is megkapták az Arany Pálmát, a radikalizáció folyamatát bemutató Young Ahmedért vihették haza a legjobb rendezőnek járó elismerést.
Bradshaw kiemelte, hogy a fesztiválon az egyik legnagyobb érdeklődést a The Lighthouse váltotta ki, benne Robert Pattinson eddigi legjobb alakításával. Többeket meg is lepett az alakítás, amit nem vártak volna az Alkonyat egykori tinisztárjától. Kisebb vihart kavart még az Adele életét rendező Abdellatif Kechiche új filmje, a Mektoub, My Love: Intermezzo (Canto due), amely valós időben invitál őrült utazásra egy nightclub mélyén. Bár már az Adele élete kapcsán is többen félpornót kiáltottak, ha az ottanihoz hasonló művészi igényesség lesz jellemző, öncélúságtól nem kell tartanunk.
Akadt azért politikai felszólalás az idei fesztiválon is. A zsűri díját felvezető Michael Moore idézte Pablo Picassót, miszerint „a művészet az a hazugság, ami hozzásegít minket az igazság felismerését.” Ehhez a Fahrenheit 9/11 rendezője annyit fűzött hozzá: „Trump a hazugság, ami még több hazugsághoz segít hozzá minket.”
