Uj Péter: A Szuverenitásvédelmi Hivatal költségvetése nagyobb, mint a független sajtó éves árbevétele

Uj Péter: A Szuverenitásvédelmi Hivatal költségvetése nagyobb, mint a független sajtó éves árbevétele

Uj Péter, a 444 főszerkesztője (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

A Szuverenitásvédelmi Hivatal költségvetése nagyobb, mint a független sajtó éves árbevétele – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Uj Péter, a 444 főszerkesztője, akinek lapját az utóbbi időben több oldalról is érik támadások. Egyrészt Gyurcsány Ferenc felől, aki szerint lapjuk szisztematikusan hazudik róla, de a főszerkesztő szerint ez marhaság, olyan, mint egy „Orbán-paródia”. Magyar Péterrel is volt már konfliktusuk, a Tisza Pártról ennek kapcsán azt fejtette ki, hogy jött egy politikai erő a semmiből, egy pillanat alatt, igazából még senki nem tudja, mi ez, ki ez, azt még kevésbé, hogy hogyan és miért is jött létre. Egyelőre mindenki csak pislog, az ellenzéki közönség pedig bízik, hogy „na, majd ő”. De az elején a Momentum is így indult.

Uj Péter beszélt arról is, hogy nem lát a független sajtó esetében átláthatósági problémát, már eleve a narratívát elképesztőnek tartja. Erről kell beszélni, „miközben tényleg van itt egy hatalom, amelyik az ország gazdasági produkciójának egy jelentős részét felhasználja a saját fenntartására, a Mészáros-birodalomtól egészen a reptérig”.

 

• Mit szól azokhoz a vádakhoz, melyek szerint az amerikai titkosszolgálat próbál üzenni valamit a 444 egyes cikkeivel? 
• Mit gondol a Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc felől és velük kapcsolatban érkező támadásokhoz?
• Valóban összekeverednek a független sajtóban a hírek és vélemények?
• Felelős Gyurcsány Ferenc a kétharmadért?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 8-ig kapható 2024/31. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!