Növekvő aggodalommal figyelik a kurdok, hogy Recep Tayyip Erdogan egyre több gesztust tesz Bassár el-Aszad szíriai elnök felé, hogy normalizálja Ankara és Damaszkusz kapcsolatát. A török elnök – aki a szíriai háború kitörésekor még terroristának nevezte kollégáját – elmozdulása a megbékélés felé ugyanis a kurdok számára azt jelentené, hogy felborulhat a háború során kialakult status quo, amelyben ők egyfajta autonómiát élveztek Szírián belül. Most viszont kérdésessé válhatnak azok az eredmények, amelyeket a kurdok a háború során elértek maguknak.
Amikor a szíriai háború elején Aszad úgy döntött, hogy kivonja erőit Észak-Szíriából, hogy az egyre erősödő lázadókra koncentrálhasson, a kurdok vették át az ellenőrzést e területek felett, és azonnal megszervezték saját hatalmi szerveiket. Így született meg Rozsava, amely kurd nyelven nyugatot jelent, utalva arra, hogy ez a rész a kurd szállásterület nyugati részén helyezkedik el. A szíriai kurdok, akik időközben fegyveres védelmüket is megszervezték (ezt kezdetben Kurd Népvédelmi Egységeknek hívták, majd később átnevezték Szíriai Demokratikus Erőkre – SDF), felvették a harcot az Iszlám Állammal, így nemcsak Kobani védelmét biztosították, hanem ők voltak azok, akik a terrorkalifátus szíriai fővárosát, Rakkát is visszafoglalták 2017-ben. A kurdok azonban ez idő alatt a szíriai iszlamistákban újabb ellenségre találtak, akiket Törökország mellszélességgel támogatott. Így került sor arra a három nagy offenzívára, amelynek keretében a török hadsereg szíriai szövetségeseivel jelentős területeket foglalt el Rozsavából, hogy ezzel „biztonsági övezetet” alakítson ki a török–szír határ mentén.
Az elmúlt években Erdogan számos alkalommal fenyegette Rozsavát egy újabb, negyedik offenzívával, különböző okokból azonban ez lekerült a napirendről. Törökország újabb beavatkozását Washington hevesen ellenzi, mert ezzel felborulhatna az a kényes egyensúly, amely mostanra a befagyasztott konfliktus irányába tolja a szíriai háborút. Szíriában persze korántsem ért még véget a harc, az ország északnyugati részén rendszeresek az összecsapások Idlib tartomány határában (ez a lázadók utolsó fellegvára). Az ukrajnai háborúval azonban az Egyesült Államok még érdekeltebbé vált abban, hogy elcsendesedjenek a frontok Szíriában. Nem is beszélve arról, hogy Irán erősödésével Amerikának nagyon is jól jön, hogy továbbra is katonákat állomásoztat Szíriában. Erdogan „békevágyát” azonban leginkább az táplálhatja, hogy szavazóinak már számos alkalommal ígéretet tett: a szíriai menekülteket hazaküldi, amire csak abban az esetben nyílna lehetőség, ha valamiképpen rendeződne a két ország ellentéte. De az sem mellékes, Erdogannak belpolitikai téren is gondjai akadtak, ezek közül csak az egyik, hogy tavasszal a török ellenzék nyerte meg az önkormányzati választásokat.
Ilyen körülmények közepette aztán nem meglepő, hogy mostanra a kurdok egyre rugalmasabbá váltak Rozsava státuszának kérdésében. Az SDF vezetése nemrégiben jelezte, hogy készen állnak a tárgyalásokra, akár Törökországgal is. A szíriai kurd ellenzék azonban arra figyelmeztet, hogy amennyiben Ankara és Damaszkusz megállapodna, és Aszadék visszatérnének az általuk ellenőrzés alatt tartott területekre, az a kurdok de facto önkormányzatiságának végét jelentené. Tegyük azonban hozzá, a török kormány, de még a török ellenzéki pártok sem akarnak hallani arról, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a szíriai kurdokkal. Akik ugyan számos kérdésben megosztottak, abban azonban egységesek, hogy nem kívánják viszontlátni Rozsavában a kormányerők katonáit.
Erdogan irányváltásának persze lennének más áldozatai is: az idlibi lázadók, illetve a török hadsereggel szövetséges szíriai erők szintén aggódva figyelik a török elnök közeledési szándékait. Számukra egy ilyen forgatókönyv még vészjóslóbb, ugyanis ha pártfogó nélkül maradnának, könnyen lehet, hogy Aszadék teljesen kiszorítanák őket megmaradt területeikről.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/34. számában jelent meg augusztus 23-án.
