Hamarosan kezdődik az új tanév. Júniusban a tizennegyedik ért véget a NER megszületése óta. Hogyan változott az oktatás rendszere, a diákok teljesítőképessége? Miért, milyen módon tört előre az ideológia a magyartanításban? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Amikor 1997-ben Prinz Gábor rablógazdálkodása csődbe vitte a Postabankot, a Horn-kormány kénytelen volt tőkeinjekcióval feléleszteni a haldokló pénzintézetet. Nem is tehetett mást, hiszen a Prinz-bank bedőlése óriási kárt okozott volna a gazdaságnak. A lépést ezért senki nem kifogásolta, Prinz Gáborról egy rossz szó sem esett. Öt évvel később a Medgyessy-kormány – betartva választási ígéretét – ötven százalékkal megemelte az akkoriban már mindennapi megélhetési gondokkal küszködő tanárok bérét. Lett is hatalmas felzúdulás, hirtelen mindenki a költségvetési egyensúlyt kezdte félteni a bűnbaknak odaállított pedagógustársadalomtól. Hogy joguk lenne esetleg nekik is, igen fontos munkájukért cserébe a magasabb életnívóhoz, az komolyan szempontként fel sem merült a tiltakozók körében.

Elnyomó szerv

A két eset közötti párhuzam jól mutatja, hogy a politikai elit – tisztelet onnan is a kivételeknek – hogyan tekint a tanárokra. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy 2010 után az új kurzus ennek szellemében többszörösen megnehezítette a pedagóguslét körülményeit, autonómiájukat letörte, intézkedéseivel az értelmiségi életmódhoz való jogukat kétségbe vonta.

A szemléltetéshez elegendő pusztán felsorolni a NER első éveinek fontosabb – azóta olykor módosított – intézkedéseit: megszüntették a szabad tankkönyvválasztást, ezzel verseny híján óhatatlanul is megágyazva a könyvek minőségi romlásának; felszámolták az önálló Oktatásügyi Minisztériumot; az önkormányzati iskolákat (egyúttal 1,2 millió diákot és 120 ezer pedagógust) átvette az állam, gazdasági önállóságukat megszüntette, ellenőrző, pénzelosztó, fegyelmező szervként létrehozta a tankerületeket és az azokat összefogó Klebelsberg Iskolafenntartó Központot, a Kliket. (Mivel a Klik nem volt képes hatékonyan működni, és 17 milliárdos tartozást hozott össze, ami miatt országos ellátási gondok adódtak, 2016-ban át kellett szervezni.)

Az iskolák felett álló, többnyire volt pedagógusok által irányított 58 tankerület nem csupán bürokratikus gát (még a krétát és a villanykörtét is tőlük kell igényelni), de egyben elnyomó szervként is működik, igazgatókat, tanárokat tart sakkban, miközben a rá bízott oktatási intézmények belső életét alig ismeri. A nem véletlenül közutálatnak örvendő tankerületek a hatalmukkal is visszaélnek. Előfordul, hogy túlórákat nem fizetnek ki; az ez ügyben indított munkaügyi pereket sorra nyerik meg a pedagógusok. (Székesfehérváron éppen most zajlik egy botrányos per, amelyben még az is megfogalmazódott a Népszava tudósítása szerint a tankerület részéről, hogy „a pedagógus hibája, ha a napi nyolcórás munkaidő alatt nem végez a feladataival”.) Az állami rendszer ráadásul tovább növelte a gazdagabb és szegényebb régiókban található oktatási intézmények közötti minőségi különbségeket.