Arzénnal mérgezik a Sajót, de ez senkit nem érdekel

Arzénnal mérgezik a Sajót, de ez senkit nem érdekel

Így néz ki most a Sajó a rozsnyói járásban (Forrás: Keresztes László Lóránt/Facebook)

Naponta több mint 8 kilogramm arzén kerül a Sajóba, az alsósajói (Szlovákia) vasércbányából. Magyarországon a folyóból kifogott halak fogyasztását az illetékes horgász egyesület nem javasolja. Hogy az évek óta mérgezéstől szenvedő Sajó és a partján lakó emberek mennyire fontosak a kormányzatnak, az a minisztériumok válaszaiból világosan kiderül.

A Sajó szlovákiai oldalán vizsgálatokat végeztek, amelyek során megállapították, hogy a folyó halállományában túlzott értékben megtalálható az arzén, mely az emberi egészségre nézve kockázatot jelent. Erről a szlovák hatóság tájékoztatta az ottani horgász egyesületeket” – közölte honlapján az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület. A dátum nélküli, talán augusztus vége felé kirakott bejegyzés szerint az egyesület augusztus 6-án bejelentést tett a Nébihnél (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal), azt kérve, hogy vizsgálják meg a folyó állományát, a vízminőséget. Ezzel együtt felhívták horgászaik figyelmét, hogy a Sajóból kifogott halat ne egyék meg, hanem engedjék vissza őket, amíg a vizsgálatokról nem kapnak érdemi információt. 

– Nem megint, mindig – válaszolta arra a kérdésre a rozsnyói (Szlovákia) Varga Tibor sebész, civil aktivista, a helyi horgász egyesület elnökségi tagja, hogy megint helyzet van-e a Sajón. – Nálunk mindig mérik az eredményeket. Úgy hallottam, Magyarországon nem. Szlovákiában augusztus elején betiltották a Sajóból származó halak elfogyasztását, egészen a határig – tette hozzá. 

• Korábban hogyan mérsékelték a szennyezést?
• Vannak-e hivatalos információk az ügyben?
• Kitől és hogyan tájékozódnak a magyar hatóságok?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 12-ig kapható 2024/36. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!