Minden híresztelés ellenére a magyar nem kis nyelv. Magányosnak viszont magányos. Ez a magány, az elveszettségnek és a társtalanságnak ez az önmagában nem éppen kellemes állapota okozhatja, hogy egy-egy írónk külföldi sikere kimondottan jótékony, gyógyító balzsamként tudja enyhíteni az említett rossz érzést, és bár a nemzetközi irodalom elvileg nem kéne, hogy a nacionalista farokösszemérés terepe legyen, de mit lehet tenni, azért megdobban a szív, ha például Szabó Magda vagy Márai külföldi sikereiről kapunk hírt. Érdekes módon két, egymással látszólag nem sok mindenben hasonló országban számítanak nagypályásnak említett szerzőink: Olaszországban és Lengyelországban.
Ez utóbbiban Márai Sándor egészen fényes csillagnak számít, és a viszonylagos ismeretlenségből az irodalmi szupersztár státuszára emelkedett – legalábbis a lengyel humán értelmiség közegében – az elmúlt nagyjából két évtized során. De most nem Márairól és lengyel diadalútjáról szeretnék beszélni, bár hírközlési bónuszként megemlítem, pár hete jött ki az újabb ottani Márai-fordítás, ezúttal az Európa elrablása (azaz Porwanie Europy). Akiről most szó lesz, szintén a nemzetközi mezőnyben is jegyzett irodalmi állócsillagaink táborát erősíti. Molnár Ferencről van szó. Nem a színdarabjaival közkedveltté vált ügyes drámaíróról, hanem a prózánkat az örök klasszikus ifjúsági regénnyel gazdagító prózaszerzőről. Természetesen A Pál utcai fiúkra gondolok. A magyar gyerekek számára jól ismert regény, mely az utóbbi évek színpadi sikerei és a politikai élet hullámverései okán sokadik virágzását éli meg éppen, a lengyel kollektív tudatban is erősen jelen van. Hosszú ideje bukkan fel az ottani iskolákban ajánlott olvasmányként, mi több, még egy mókás párhuzam is adódik, ugyanis ahogy nálunk, úgy északi barátainknál is létezett egy Pál utcai fiúk nevű rockzenekar.
Vagyis nem is így hívják ezt a bizonyos lengyel zenekart, hanem úgy, hogy Chłopcy z Placu Broni. Amit nagyjából úgy fordíthatnánk magyarra sietősen és felszínesen (hogy miért így, az később kiderül!), hogy Fiúk a fegyverek teréről. Vagyis nem éppen arról van szó, mint a magyar eredetiben. Ez zavarja Wojciech Maziarski írót, újságírót is, akinek nem olyan régen született cikkével, mely ezt a félrefordítást veszi tüzetesebben szemügyre, egy katolikus kulturális portálon találkoztam. Maziarski egyébként maga is figyelemre méltó figura. Magyar szakos egyetemistaként került Budapestre, ahonnan 1981-ben visszatoloncolták hazájába. Az ellene felhozott vád államellenes tevékenység volt.
Ahogy az Maziarski írásából kiderül, a sajátos címválasztás a zsidó származású lengyel írónőnek, Janina Mortkowiczowának köszönhető, aki Molnár könyvének német fordítását ültette át 1919-ben lengyelre. Ma már csak nagyon ritkán vetemedik arra kiadó, hogy ilyen másodlagos közléseket adjon ki, de régen nem vették ezt ennyire szigorúan. A szakmailag nehezen védhető eljárás dacára – írja Maziarski – mégis egészen jó fordítás született, amelyben átjön az eredeti mű szellemisége és finom iróniája. Mortkowiczowa egyébként nagyon is tisztában volt azzal, hogy némiképp meghamisította a címet, ugyanakkor azzal védekezett a cikk szerint, hogy az ő megoldása jobban kifejezi a regény lényegét.
Maziarski ezen a ponton részletesebb magyarázatot kínál a lengyel cím megfejtésére, ugyanis – mint az kiderül – annak jelentése korántsem magától értetődő a mai lengyelek számára sem. A katonai szakirodalomból átemelt terminológiát hozta ugyanis játékba annak idején a fordító. A plac broni ezek szerint az a terület, ahonnan az ostromgyűrűt áttörni szándékozó védekező haderők a rohamra összegyűlnek. Hogy ez mennyire passzol a regény tényleges világára? A lengyel újságíró szerint nem annyira, de annak idején valamiért mégiscsak Mortkowiczowa álláspontja győzött.
Aztán újabb érdekes fordulatok következnek ebben a Pál utcai fiúk-ügyben! Merthogy a cikkből kiderül, Maziarski nem véletlenül foglalkozik annyit a regény lengyel címével. Ugyanis idén ismét megjelent a kötet – új fordításban. És hogy ki a fordító? Gondolom, kitalálták már: a derék Maziarski! Ráadásul az új fordítás meglehetősen érdekes módon kerül forgalomba – én legalábbis nem emlékszem hasonló esetre. A könyv lengyel címe ez lett: Chłopaki z ulicy Pawła – dawniej – Chłopcy z Placu Broni. Azaz „Pál utcai fiúk – régebben – Fiúk a Plac Broniról”. (És itt magam is zavarba jöttem, mert hát hogy is lehet fordítani a Plac Bronit, hacsak nem ostromtérnek vagy valami hasonlónak.) Kérdés, mennyire üti majd át az új cím a lengyel kulturális emlékezet védvonalát – hogy ilyen militáns retorikai fordulattal éljek.
Mellékszálként egyébként Maziarski azt is megemlíti – alátámasztva ezzel a fordítás művészetének lehetetlen, elátkozott voltát –, hogy pár éve Berta Zsolt Kalef című regénye Chłopcy z Placu Moskwy címmel jelent meg (fordította Daniel Warmuz). Az ok: míg Magyarországon akadnak még mindig szép számmal, akik tudják, hogy az egykori galeri-szlengben Kalef volt a Moszkva tér neve, addig ez Lengyelországban teljesen ismeretlen tény. A fiúk a Moszkva térről megoldás viszont (ez lett a lengyel változat) rögtön megidézi az ott is jól ismert Pál utcai fiúkat (még ha egyelőre a régi, nem annyira hű címén is). Nem egyszerű szakma ez…
Akárhogy is, A Pál utcai fiúk (bármelyik verzió győz is végül) igencsak időtálló közös valutánk a lengyel és a magyar közt zajló kulturális cserekereskedelem terén. Ahogy ’56 emléke is, ami szintén összekapcsolja a két nemzetet. Éppen ezért zárásképp következzék egy rövid részlet Feliks Netz lengyel költő A Pál utcai fiúk (Chłopcy z Placu Broni)) című verséből Zsille Gábor fordításában: „Ólomcipőben mentem a város főutcáján, és faggattam / a hulló leveleket, hol vannak a Pál utcai fiúk, hányas parcellában nyugszik Nemecsek, / melyik kapuban verték agyon Bokát. / A város megszállás alatt élt, de azért születtek szép / lányok, a fiúk megfogták a mellüket az iskolai kabáttárolóban, / az Operettben folyton telt ház volt. / Melyik ablakból ugrott alá Barabás egy köteg gránáttal a tankokra? / Miért nem csókolja meg senki azt a helyet a Moszkva téren, / ahol a torkon lőtt Ács Feri felhörgött: Ruszkik haza!”
Az Irodalomország és lakói sorozat további részeit itt olvashatja.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/43. számában jelent meg október 21-én.
