„Iszonyattól ha szédülök,
Ha a pimaszság rám dönög,
Önmagammal ha küzködök,
Gyönyörűm, te segíts engem!”
(Nagy László)

Szenvedélyesen szeretem anyanyelvemet. Önazonosságom legszilárdabb bizonysága. Nagyon érdekel a szavak jelentése. A napokban „fényűző” rendezvényekről adott hírt egy magazin. Jelesül arról, hogy itt-ott, ilyen és olyan alkalmakkor a jelenlegi kormányzat kegyeltjei és kiszolgálói hogyan és mennyiért „űzik a fényt…”-, és ezen a ponton, ahol megakadt az értelmezés, érdeklődni kezdtem.

Nosza, beírtam a Google-ba a szót: „fényűzés”, mire is a legtömörebben ezt válaszolta: „túlzó pompa, az élet javainak pazarló élvezete”. Nyelvészeti származéka nincs, az maga a szó, vagyis nem tudtam meg, mitől épült egybe, honnan ered. Nem hagytam annyiban! Megyek a magyar-latin szótárra: fényűzés = deliciae. Gyanús, hogy gyanús. Ilyenkor szokásom megfordítani a fordítást: deliciae = luxus. Itt már irányban vagyok a „lux” szó okán, amiről tudom, hogy „fényt” jelent, de az „us”-toldalék kevésnek tűnik az „űzés”-hez. Megyek tovább, indítok megint a magyar rovatból: űzés = venandi. Próbára teszem ezt is: venandi = vadászat. Akkor pedig konokul összerakom latinul: „luxvenandi”, és amit fordít, az, hogy „buja”. A buja = laeto. A leato = boldog, a boldog = felix, oda-vissza is. Tanácstalanságomban beírom a keresőbe: honnan ered a fényűző szó, a válasz rá: „nyelvújítási szóalkotás a latin luxus, luxuria (tkp. ’buja tenyészet, élvhajhászat, kicsapongás’) magyarítására.” Leginkább tehát az vélelmezhető, hogy a „fényt űzőnek” legközelebbi ihletője az „élv hajhásza”.

Okosabb ugyan nem lettem, de hazai valóságunk említett tudósításáról képzeletemet nyelvészeti kutakodásom alaposan megmozgatta. A cikk a fény űzésének költségei kapcsán milliárdos kiadásokat említ. Google: „A milliárd a legtöbb nyelven ezerszer milliót, azaz ezermilliót jelent: 109. Kiírva 1 000 000 000 (egymilliárd)”. Ha a legjobban megfizetnek, ennyiért 500-szor kellett volna elvégezzem átlagosan egy-egy félévnyi munkám felkészüléstől az előadás bemutatójáig. Nem a kezdetektől fogva, csak az utóbbi öt–nyolc évben! Mindegy, tegyük fel, ennyiért teljesítettem több mint 50 év alatt 130-szor. Ahhoz tehát, hogy 1 000 000 000-ot keressek, a továbbiakban 185 munkát kellene teljesítenem további 92 éven át, vagyis 168 éves koromban mondhatnám, hogy a pályám során kerestem 1 milliárd forintot. (Az inflációs rátát nem számoltam hozzá.)

Vegyük figyelembe, hogy ez az 1 milliárd csak az én 1 milliárdom, aki a hazai viszonyokhoz képest, ha ugyan van ajánlatom munkára, általában úgy-ahogy úgy vagyok megfizetve, hogy ne alkudozzam ízetlenül. Ámde az a bizonyos oknyomozó tudósítás nem 1, azaz egy, vagyis egyetlen milliárdot, hanem a fény űzésére elköltött milliárdoknak kisebb és jóval nagyobb szorzatait is említi. Számításaimhoz tegyük hozzá, hogy az ország lakosságának többsége nálam vagy valamicskével vagy sokkal kevesebbel van megfizetve – tehát felvetődik a kérdés: vajon nekünk, magyaroknak úgy együtt hány száz évig kellene élnünk, hogy az egymilliárdokat, tízmilliárdokat, százmilliárdokat, ezermilliárdokat megkeressük? Mármint egyenként, mert azért együtt évente is összehozunk valamennyit.

Na, jó! Mind ez idáig higgadtan számolgattam, de ide érve írásomban káromkodtam hangosan egy k.rva nagyot, és csak jólneveltségem tart vissza, hogy annak nyomtatásban is nyoma maradjon. Innentől pedig az összes közpénzért felelős, blazírt arcú számolgasson tovább!