Mindent bevethet a Fidesz, hogy még jobban bebetonozza a hatalmát

Mindent bevethet a Fidesz, hogy még jobban bebetonozza a hatalmát

Szavazóurnák a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolánál. (Fotó: Magyar Hang/Hutter Marianna)

Nemcsak a határon túli egyéni választókörzetek bevezetésével akarhatja a Fidesz bebiztosítani a győzelmét, a kormánypártnak több terve is lehet a választási törvény módosítására. Ahogy a körzetek tervét is Magyar Péter említette elsőként július 14-én, úgy most vasárnap szintén ő beszélt arról a szokásossá vált Magyarinfóban: ötről három százalékra vihetik majd le a parlamenti bejutási küszöböt. A Tisza Párt elnöke szerint ezzel a kormánypártok célja, hogy életben tartsa a „szatellitpártokat”, megnehezítve a Fidesz leválthatóságát. Hallani ráadásul arról is, hogy belföldi körzeteket ugyancsak átszabna a Fidesz, nyilván olyasképpen, hogy még inkább felé lejtsen a pálya. A részletekről még nem tudhatunk, és a Kormányzati Tájékoztatási Központ a határon túli körzetekről szóló hírt is azzal tolta félre: „ostobaságokkal nem foglalkozunk”. Mindenesetre a korábbi Magyar-értesülés láthatóan nem légből kapott volt: Hadházy Ákos is hallott róla, múlt héten pedig már a Válasz Online számolt be arról, hogy francia mintára hivatkozva biztosíthatnák ezzel a módszerrel a fideszes fölényt. Igaz, erre válaszul az Igazságügyi Minisztérium alaptalan sajtópletykának nevezte a dolgot. Érdeklődtünk most több minisztériumnál is, valóban van-e terv arra, hogy a bejutási küszöböt ötről levigyék három százalékra. Kérdéseinkre az Igazságügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség egyelőre nem válaszolt. A Belügyminisztériumtól azt írták nekünk: kérdéseinket illetékesség miatt továbbították a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtójához. De a Rogán-féle hivataltól már szintén nem kaptunk választ.

Arról Magyar is beszélt vasárnapi videójában, hogy Magyarországon ez a határ 1990 után négy százalék volt, majd 1994-ben felvitték ötre. A három százalék nyilvánvalóan lényeges változtatás lenne, és több olyan pártnak is lehetőséget adna a túlélésre, akik a mostani EP-választáson bezuhantak öt százalék alá. Mit kezdenek ők a helyzettel, ha tényleg hasonló döntést hoz a Fidesz? És mit fognak tenni akkor, ha ezeket ráadásul egyszerre terjesztik be? A kispártok, ha a túlélést tekintik elsőnek, megérvelhetik a három százalékot akár a demokratikusabb közélet eszközeként. Viszont aligha fognak örülni az esetleges hét határon túli körzetnek. Vagy az előbbinek sem? A törvényalkotási bizottság több tagjánál is érdeklődtünk, miként viszonyulnak a tervekhez, számítanak-e hasonló változtatásokra. Rákérdeztünk minderre a bizottság elnökénél, Hende Csabánál is.