Nem úgy éhezők viadala

Nem úgy éhezők viadala

Gyurcsány Ferenc kampányol 2022. április 1-jén (Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)

Vallomásom. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha a Párbeszédről fogok írni. Most pediglen a Párbeszédről fogok írni, és nem akárhogyan. Nem akarom bántani őket, a földön heverőt nem illik rugdalni, mondjuk, az más kérdés, hogy a Párbeszéd létrejötte pillanatától a földön fekszik kiterülve, a fenébe, máris bántom őket, leálltam. Szóval. Fogy a Párbeszéd. Mennek, menekülnek, gazdasági migrálnak a párt emberei a Demokratikus Koalícióba. Süllyed a hajó, bár ez képzavar, miként lenne képes a soha felszínre nem emelkedett tákolmány ilyesmire – francba, de nehéz ez a nem bántás. Szóval. A Párbeszédben maradottak küzdenek. Rendes, igazi, hamisítatlan túlélési harcot vívnak, az összellenzéki össz-összefogás széthullása ugyanis épp Karácsony Gergelyékre a legveszélyesebb: akit rendre 1 százalékra mérnek, az együttműködés hiányában halálra ítéltetett. És már nincs stabil MSZP, önmagához képest erős LMP – hisz ők is a túlélésért vívnak éppen –, ahova oda lehetne csatlakozni társként, az önálló megmérettetés meg kevésbé vonzó, lásd, mint fent: aki nem látszik, azt nem látják a választók. A Párbeszéd tehát próbál látszódni. Csak nem jól – és itt válik a mikropárt története magyarosan globális tanulságcsomaggá.

Valamikor valamiért felkerültem a párt sajtólistájára. Azonnal, önkéntelen mozdulattal törölni szoktam a tőlük érkező üzeneteket – közéleti Tinder, befut a megkeresés, rápillantok a telefonon, érzem, hogy nincs meg a kémia, húzom is balra. Volt, nincs. Ezt csak azért írom, mert nem tudom precízen visszalajstromozni az online pártaktivitást, de például február 28-án trehány voltam, így kordokumentumként megmaradt, hogy aznap három üzenet jött a központból, úgymint: Tordai Bence és Mellár Tamás sajtótájékoztatót tart „Megszorító narancsbüdzsé helyett szolidáris, zöld költségvetést!” címmel, aztán „Küldjük önöknek Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője Facebook-bejegyzését”, végül „Küldjük önöknek dr. Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője Facebook-videóját reakcióként Dömötör Csaba államtitkár orbitális hazugságára a KSH-s adatszivárgás kapcsán”. Zajlik az élet, pezseg a párt, ugyebár. A minap reggel meg arról értesültem a televízióból, hogy a Párbeszéd nőnap alkalmából nőügyi javaslatcsomagot fogalmazott meg, illetve az M1-esen történt tömegbaleset kapcsán onnan közelíti az esetet, hogy felelős mezőgazdálkodással meg kell előzni a hasonló porviharok kialakulását. Fontos ügyek, ebben köztünk vita nem lesz, csakhogy az igazság, mint az az X-akták óta mindannyiunkba gránitszilárdsággal bevésődött, odaát van. Az úgynevezett választóknál.

• Miért lehet példának említeni a DK-t, vagy akár Jakab Pétert?
• Mit tesz a Párbeszéd? És mit tehetne?
• Mi foglalkoztatja a választókat?

A teljes cikket a
Magyar Hang március 17-én megjelent, 2023/11. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!