Orbán Viktor három honvédő háborúja
Kormányzati plakát 2019-ből (Fotó: Reuters/Kaszás Tamás)

Hogy megelőzze képviselőinek eltávolítását az Európai Parlament néppárti frakciójából, a Fidesz maga hagyta el a pártcsaládot. Emelt fővel távoztak. Nem az ereszcsatornán. Most lehet mérleget vonni.

Magyarország megítélése a nyugati világban a mélypontra süllyedt. Európában ez idő szerint nem akad olyan ország, amely a rossz illatú magyarok szövetségét keresné. A magyarokét, ismétlem, mert ne áltassuk magunkat: azt az országot, ahol ez a politika több mint egy évtizede szilárd többséget élvez, nem alaptalanul azonosítják Orbán Viktorral és rendszerével.

Márpedig a demokratikus jogállam rendjét felforgató jobboldali radikalizmust konzervatívnak a nyugati féltekén senki sem nevezné. A kereszténységet pedig mint politikai eszmét inkább a nemzethatárokon átnyúló testvériséggel, az elesettek iránti szolidaritással kapcsolatban szokták emlegetni. Még véletlenül sem forgatja senki a keresztet világnézeti ellenfeleire lesújtó bunkósbot gyanánt.

– Melyik volt Orbán három honmentő hadjárata a Nyugat ellen? Kiderül a teljes cikkből, melyet a Magyar Hang március 12-én megjelent 2021/11. számában talál. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!