Körút egy kemény körzetben: öt éve MSZP-s volt, most fideszes

Körút egy kemény körzetben: öt éve MSZP-s volt, most fideszes

Lakatos Sándor, aki MSZP-s volt, most a Fidesz jelöltjeként indul (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Lakatos Sándor fekete Passatjába egy összedőlt ház romjai előtt szállok be a sajószentpéteri Fecskeszög peremén. A kocsiban tucatnyi plakát, rajta a jelölt pezsgőszínű ingben, sötét zakóban, ezüstös nyakkendőben. Mellettük aláírásgyűjtő ív, fejlécén öles betűkkel virít a szlogen: Csak a béke! A volánnál maga a főszereplő, Lakatos Sándor ül, ezúttal fekete pólóban. Azért ülök be mellé, hogy körbemenjünk a borsodi város szegregátumában. A városrészt a Sajó választja el a település központjától. Ez itt helyben a négyes számú önkormányzati egyéni választókerület, Lakatos is itt él, és itt indul képviselőjelöltként a június 9-ei helyhatósági voksoláson mint a Fidesz és a KDNP jelöltje.

Öt évvel ezelőtt is így tett, csak akkor még mint a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció aspiránsa. 2019-ben nem nyert mandátumot, ám a 2014-től 2019-ig tartó ciklusban ő volt a Fecskeszög képviselője. Húsz évig volt az MSZP tagja, vívódott sokáig, tavaly decemberben azonban kilépett a pártból, és jelezte a település polgármesterének, a korábban szintén MSZP-s országgyűlési képviselőnek, Faragó Péternek, idén már a kormánypárt színeiben próbálkozik.

Az ember a fontos, nem a pártlogó

– Nagyobb esélyt lát így a győzelemre, a Fidesz színeiben? – kérdem, már csak azért is, mert az a szavazókör, ahova a fecskeszögiek járnak szavazni, erősen kormánypárti. 2022-ben például 80 százalék feletti eredményt ért el Demeter Zoltán, a térség fideszes képviselője – 24 (!) százalékot javítva 2018-as, ugyancsak meggyőző eredményéhez képest.
– Nem az esélyekről van szó, mert itt engem mint embert ismernek. Tehát az, hogy ha valaki itt él, az fontosabb, mint a pártlogó. Szerintem itt a kisebb városokban inkább az emberre szavaznak. Mert az emberek Lakatos Sándort ismerik, ők Lakatos Sándorban bíznak, és nem a Fideszt fogják keresni, hogy ha a választásnak vége van, hanem engem, otthon. Tehát ha valami nem stimmel, kiég egy lámpa, vagy az utcában van két olyan gödör, ahol nem lehet elmenni, mert balesetveszélyes, akkor engem keresnek. Vagy, mondjuk, ha van tíz kóbor kutya, ami most nálunk nagyon nagy gond, akkor is Lakatos Sándort keresik, aki itt lakik, a Fecskeszögben.

• Milyen a körzet, ahol a szavazatokat kéri? Mit jelent az, hogy hosszú évek óta ott nem történt semmi?
• Mit mondanak a helyiek a jelöltről?
• Mennyiben más a Fidesznél a kampány, mint korábban a baloldalnál?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 6-ig kapható 2024/22. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!