Sajtószabadságról, jogállamról ma

Izgalmas hónapokat élünk, az Orbán-rezsim EU elleni végtelenített bokszmeccsének gyilkos menetei folynak éppen. A háborúk elméletéből ismerjük, hogy miért jobb egyedüliként harcolni sokfejű koalíció ellen (lásd Napóleon sikereit), és miért kilátástalan a hatalmas anyagi fölényben lévő ellenséggel végkimerülésig vívni (lásd Hitler vereségét).

E sorok írásakor szűk gyomorral figyelhetjük, miként is döntenek az éppen döntési helyzetben lévő huszonhét fejű grémiumok, és tippelhetünk, miként fog rá reagálni Orbán Viktor, a nagy harcos, a pávatánc nemzetközi mestere. Mert hiszen Magyarországon minden megnyilatkozás Orbán Viktortól ered, nincsen egyéni véleménye sem az EU-t folyvást szidalmazó Szijjártónak, Deutschnak meg a többinek, sem a Moszkvát folyvást elítélő köztársasági elnöknek – Orbán hol az egyik szájával beszél, hol a másikkal. Hívei nem hajlandók ezt észrevenni, Brüsszelben viszont mindenki torkig van az orwelli figurával.

A ma már főként elektronikus téren hatalmas média, társulva a reklám eszköztárával, ezért a hadsereg melletti legfontosabb erő, mondják a negyedik hatalmi ágnak is, de igazából az első. A sajtó a mai Magyarországon a primer társadalmi harctér, és ezen a harctéren dőltek el a választások, ezen a harctéren őrzi az Orbán-rezsim az uralmát a legaktívabban. Pénz, pontosabban közpénz nem számít, a közös pénzünkből bármekkora összeget hajlandó a saját médiafölényére kifizetni.

• Miért döntő a sajtószabadság kérdése?
• Miért nincs ma sajtószabadság itthon?
• Mi mutatja tökéletesen a magyar jogállamiság értékét?

A teljes cikket a Magyar Hang december 2-án megjelent, 2022/49. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!