Privát film – nem csak felnőtteknek

Olyan történt velem, aminek hatására olyat fogok most tenni, amilyet és amit még sohasem. Merthogy kaptam egy privát videót – ez volna az eddig nem volt olyan történés –, cikkem pedig arról fog szólni, hogy a tőlem telő legnagyobb részletgazdagsággal leírom, mi látható a felvételen – és ilyet korábban még tényleg nem csináltam.

Ha jobban belegondolok, remek kommunikációs zűrzavarról beszélhetünk, hiszen eredetileg papír alapon, nyomtatott írásban osztom meg a mozgóképes tartalmat, mivelhogy a filmecske készítője nem szeretné, ha személye ezekben a zaklatott időkben a nyilvánosság részévé válna.

Az első percben a szerzőt láthatjuk, amint szelfi módban elmeséli, hogy hol van és miért rögzíti a felvételt. Nagy titok egyébként nincs, hősünk London egyik kórházában forgat abból a célból, hogy (és ez igencsak megtisztelő) személy szerint jómagam képet kaphassak az ottani egészségügy állapotáról. A kisfilm szomorú apropója, hogy videósunk kisfiát előző nap nehézlégzés miatt kellett bevinni az intézménybe, de már jól van, nagyobb volt az ijedelem, mint a valódi baj.

Szóval emberünk rövid bevezetővel és önarcképpel nyit, eztán a klasszikus hotelméretű egyágyas szobájukhoz tartozó mosdót és toalettet látjuk, a berendező fehér és halovány napsárga színekkel dolgozott, a fürdőkádban egy gyermek kényelmesen elpihenhet, de körbehúzható függönnyel zuhanyzáshoz is kiváló, mellette a vécé, összességében itt is a hotelhangulat, mint amikor vendégként benyitunk a négycsillagos szálloda néhány órája számunkra kitakarított mellékhelyiségébe, s az ülőkén még ott a tisztaságot igazoló keresztszalag. Vagy nem-nem, inkább, mint amikor egy átlagos magyar lakópark már elkészült, korántsem a legdrágább, de nem is a legfapadosabb burkolatokkal és szaniterekkel berendezett kedvcsináló demólakását mutogatja a beruházó a friss házasoknak.

A kamera az ebédet amúgy meglehetős lelkesedéssel falatozó kis betegre irányul, a menü a következő: sült hús és krumplipüré zöldkörettel, hozzá mártás, zárásként almakompótra folyatott vaníliapuding, innivalónak narancslé. A tálalásra az RTL Klub A konyhafőnök című műsorában azt mondanák, hogy van benne fantázia, de azért több kreativitást várnak a versenyzőtől. Én gasztronómiailag szerényebb vagyok, ha bármelyik étteremben elém tennék, elégedetten előkóstolnám a tekintetemmel.

A szoba dekorációja – mily meglepő, ugye – gyermekkompatibilis, az egyik fal majmos, pálmafás, a másik színes buborékos, „otthon érezzük magunkat, amennyire csak lehet”, mondja filmesünk, aztán a betegágy túlsó oldalára sétálva arról mesél, hogy természetesen bent lehet éjszakára maradni, ezt egyébként a felolvasó, üldögélő pozícióra állított karosszék és a falról nyitható vendégágy is mutatja. Ebben a sarokban kapott helyett egy okos-robotkarra szerelt szórakoztató multimédiás központocska telefonnal és tévével, amit nézhet csak a gyerek vagy csak a kísérője, de ketten együtt is kényelmesen, tartozik hozzá multimédiás csatlakozó, ha az ideiglenes bentlakók inkább az otthonról hozott zenéikkel és filmjeikkel múlatnák az időt.

Eztán a folyosón járunk. Ha nem tudnám, hogy kórház, magánovinak tippelném, a szülői pihenőszobába tartunk, divatosan retrós világoskék kanapéval és fotellal, konyhapulttal, ingyen kávéval és nagyobbacska televízióval, meccsnéző betegápoló apukáknak ideális.

A következő stáció a játszórészleg, amiből mindjárt kettő van, legós, babás, mini konyhás, kirakós, kisautós, színes ceruzás, hajtogatós, foglalkoztató sarkos, vidám árnyalatokba öltöztetett a kicsiknek, a másik a nagyobbaknak projektorral és a fontosabb cégek konzoljaival, ezt nevezhetjük például kütyüszobának.

Ismét a folyosó, hogy érzékeljem, mekkora intézményről van szó, rengeteg középbarna „faajtó” sorakozik egymás mellett, ha ez lett volna a kezdőkép, simán azt gondolom, valamelyik menő magyarországi gyermekbarát üdülőközpontot fogjuk körbejárni.

Keretes szerkezet: újfent szelfi módban. Megtudjuk továbbá, hogy a gyermek ebben az intézményben is született, idehaza úgy mondanánk, ez az ő kórházuk, s minden, amit a film mutatott, közellátásként ingyenesen jár. A videós hozzáteszi, hogy amit hall és lát az itthoni egészségügyi állapotokról, az alapján úgy véli, hogy amit ott alanyi jogon kapnak, az Magyarországon VIP-ellátásnak számítana. Kiderül továbbá, hogy filmesünk több mint tíz éve él Angliában, és ez az egész videózás úgy indult, hogy amikor nemrég hazalátogattak, úgy hozta a sors, a vendéglátóik kisfiával el kellett rohanniuk a település egyébként frissen felújított gyermekrendelőjébe, ahol… – ennél a résznél beszűrődik, hogy főhősünk főhős gyermeke már nem akar többet enni a pudingból, édesapja szelíden győzködi a folytatásra –, tehát ahol mindkét csapból hideg víz folyt, nem volt sem hagyományos, sem folyékony szappan, nem tudták miben megtörölni a kezüket, „a wc papírt felejtsd el”, és ez mennyire meglepte őt.

Zárszóként sok kitartást kíván. Ezt is, azt is köszönöm!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!