A vírusjárvány elleni védekezés miatti állami kiadásokra hivatkozva brutális megszorításokat hajt végre a kormány az érdekérvényesítésre legkevésbé képes gyermekeket oktató intézményeknél.
A tanévkezdésre időzítve kíméletlen és kegyetlen, fűnyíróelvszerű forráselvonással hozta megoldhatatlan helyzetbe az Orbán-rezsim azokat a nehéz sorsú, sokszor mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkozó alapítványokat és iskolafenntartókat, amelyek valamilyen ok miatt nem tartoznak a támogatandó kategóriába.
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az új tanévtől kezdve nem kap az állami normatívát kiegészítő támogatást iskolái működtetéséhez. Emiatt a hátrányos helyzetű szabolcsi és beregi térségekben is több óvodát, iskolát, szakképző oktatási intézményt fenntartó szervezet megoldhatatlan helyzetbe került. Az egyházi jogától megfosztott protestáns, szabad keresztény közösség jóval kevesebb állami támogatást kap, mint a többi, a jelenlegi politikai hatalomhoz lojális, vagy annak politikai érdekeit kifejezetten kiszolgáló bejegyzett „történelmi” egyház. Felfoghatatlan, hogy még a sokak által szektának tartott Hit Gyülekezete is élvezi a történelmi egyházaknak „járó” busás állami támogatást, míg a Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel az elmúlt évek feltűnően mostohán bánt az állam csak azért, mert a MET-et vezető lelkész, a korábban SZDSZ-es országgyűlési képviselő Iványi Gábor számos alkalommal bírálta a jelenlegi kormány politikáját.
Hiába közismert a kis egyház évtizedek óta végzett szolgálata a hajléktalanok, a mélyszegények körében, Iványi Gábor kritikus politikai megnyilvánulásai miatt teljesen nyilvánvaló, hogy állami forrásmegvonással „büntetik” őket. Az illetékes államtitkár azzal indokolta a legutóbbi elvonást, hogy „szerintük nem térül meg az, amit az elmúlt 15 évben a MET oktatási intézményeire fordítottak, mert nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeket”.
Márpedig elég egyszerűen mérhető egy oktatási intézmény eredménye. Például úgy, hogy megnézik, hány gyermek fejezte be az általános iskolát, hányan szereztek szakmát, hányan tanultak tovább, szereztek érettségi bizonyítványt. Iványi Gábor is ezzel érvelt, konkrét számokkal alátámasztva mondandóját, de falra hányt borsóként hullt alá minden józan érv arról, hogy nem csupán a gyerekek oktatását vállalták fel, hanem nagyon sok gyermek mélyszegénységben élő családjának a támogatását is.
Akik egy kicsit is ismerik a hátrányos helyzetű térségekben uralkodó állapotokat, azok pontosan tudják: ahhoz, hogy egy gyerek tanulhasson, sokszor a családját is rá kell bírni arra, hogy ebben ne hátráltassa, hanem inkább segítse a tanulót.
Egyébként a kormány a vírusjárvány legkeményebb időszakában is elképesztő nagyvonalúsággal szórta a vissza nem térítendő támogatásként a milliárdokat, tízmilliárdokat a holdudvarához tartozó oligarcháknak, kegyenceknek.
A szegények iskolástatását felvállaló keresztény egyházi közösségtől most 95 millió forintot vonnak el, ez az összeg számukra egyelőre pótolhatatlan, a működésüket veszélyeztető veszteség.
A kormány 8,5 millió forintot elvett az L. Ritók Nóra által vezetett berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány művészeti iskolától is, ahol hátrányos helyzeti roma diákok művészeti oktatását végzik. (Az elvont összeg néhány nap alatt összegyűlt adományokból.) Meglehetősen cinikus módon azt mondták nekik, ha nem bírják fenntartani az iskolájukat, adják át az államnak. L. Ritók Nóra Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „hiába a magas szintű pedagógiai munka, hiába a hazai és nemzetközi egyetemi partnerség, hiába a helyi együttműködések az iskolarendszeren belül is, hiába a határon túli magyar pedagógusok módszertani fejlesztése, hiába az együttműködés az Oktatási Hivatallal. Fűnyíróelv van, és bekényszerítés az állami rendszerbe”.
Nehéz szavakat találni erre a pitiáner kisstílűségre. Kapásból lehetne sorolni példát arra, hogy milyen indokolhatatlan és értelmetlen célokra költöttek el ezerszámra nyolcmilliókat az állami közös kasszából.
A legrosszabbul a borsodi hátrányos helyzetű cigány gyerekeket oktató Dr. Ámbédkar Iskola járt, egy tollvonással megvonták tőlük az összes támogatást, amely egyébként mindössze 30 millió forint volt. Tehát a három intézménynél összesen 133,5 milliót sikerült megtakarítania az államnak.
Kell a pénz a klientúrának, és olyan a társadalom számára létfontosságú dolgokra, mint a teniszszövetségnél lenyúlt milliárdok pótlása. Arra jut 2,5 milliárd forint is. Mint ahogy jutott arra is, hogy a Farkas Flórián keze alatt eltűnt több mint 1,5 milliárdot legyen miből visszafizetni.
A vírusjárvány okozta gazdasági visszaesés nyilvánvalóan azoknak a gyerekeknek a családjait érintik majd leginkább, akiknek most az eddig megszokott oktatásuk is veszélybe került.
Talán az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-hez kellene fordulniuk nekik is szponzori támogatásért. Hiszen ha az udvari dalnok, Ákos támogatására sikerült kigazdálkodniuk 40 millió forintot, akkor talán a társadalmi hasznosság tekintetében nagyságrendekkel fontosabb célra is van ott bőven forrás.
Sorolhatnék még az állami pénzszórásra milliárdos nagyságrendű példákat, az állami propagandától a nemzeti konzultáción keresztül az elképesztően alacsony színvonalú magyar futball támogatására a központi költségvetésből tao jogcímen eltérített százmilliárdokig, de semmi értelme már érvelni az idióta kormányzati döntések ellen, mint ahogy a siránkozós együttérzés kifejezése sem segít ezeken a cserben hagyott intézményeken.
Talán közös adakozással enyhíthetünk ideig-óráig a gondjaikon, de ezt sem tekinthetjük már igazán jó megoldásnak. Hiszen azt mégsem lehet elfogadni, hogy az uralkodó elit könyékig turkál a keservesen megtermelt adóforintjaink ezermilliárdjaiban, miközben a legfontosabb állami feladatokra nem jut pénz.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/36. számában jelent meg szeptember 4-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/36. számban? Itt megnézheti!
