Ismét büntetett a Facebook. Tulajdonképpen minden ugyanaz, mint legutóbb: három nap némaság, mert egy zárt csoportban idéztem egy ostoba hozzászólást, vagyis a más bűnére történő rávilágítás bűnét követtem el már megint. A különbség csupán annyi, hogy korábban egy melegeket alázó, most pedig egy zsidózó idióta rántott magával a közösségi rögtönítélő bíróság elé, ahol jogorvoslatnak helye nincs, és még örülhetek is, hogy visszaesőként nem 168 órára szól az eltiltás.
Na, de milyen jó, hogy létezik a print média, mert meg tudom mutatni, hogy miért álságos ez az egész, idézni fogom itt is a hozzászólást, legfeljebb majd nem tesszük fel Facebookra a cikket. De még előbb, ha már ekképpen alakult, némi elmélkedés a hirtelen beállt digitális csöndben.
Sátoraljaújhely Hecske nevű részén nőttem föl, ez volt az első lakótelep a településen, persze ne nagyvárosi léptékkel képzeljük magunk elé a tömbházakat: öt darab négyemeletes, téglaépítésű, a műfajhoz képest barátságos épület fog közre egy egészen helyre kis játszóteret focipályával, körülötte kertes házak, meg a hegyre felszaladó utcácskák, mert ez már a hegység lába, kényelmesen odalátni a zempléni fenyvesekre.
Súlyosan vétettem a közösségi alapelvek ellen | Magyar Hang
Groteszk, amikor azért kapsz büntetést a Facebookon, mert valakinek vagy valaminek a védelmére keltél.
A mi mini lakótelepünknek volt két fekvésbeli sajátossága. Jobbról a tövében a cigánysorral meredek sziklaszakadék szomszédolta, alatta, már a lankává szelídülő részen a zsidótemető. Sokat csatangoltunk erre is, arra is, kulcsos gyerekek voltunk, reggel egy zsíros kenyérrel utcára le, este haza, a kettő között meg valamit csinálni kellett, az életveszélyes sziklázást például, vagy, ha már ezt is untuk, akkor csúnya szavakat kiabáltunk le a cigányoknak, mert a derékszögű meredeken úgy sem tudtak feljönni.
A másik, a zsidótemető tavasztól őszig nem volt túl érdekes, a majd földig kopott sírköveket ezerszer áttanulmányoztuk, de télen ez számított a legjobb szánkópályának, annyira előttem van, ahogy körbekérdezzük egymást, jösztök-e csúszkálni a zsidóra, emígyen rövidítve, mert valahol leghátul mégis csak ott lapult a rossz érzés, hogy egy temetőben akkor se mókázunk, ha épp nem tiltja senki. De itt nem is az volt, hogy nem tiltotta senki, a zsidótemető csupán egy domb volt meg egy furcsa elnevezés, ahol a felnőttek intése alapján két dologra kellett ügyelni, hogy ne menj neki a sírkőroncsoknak, és ne ugrass ki a fő útra az autók közé. Egyebet nem mondott senki.
Lélekgyarmatok | Magyar Hang
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy mindaz a rossz, amit leegyszerűsítve, s ezért sok szempontból hibásan NER-nek nevezünk, legerőteljesebben a lelkekben épül.
Úgy emlékszem, a nyolcvanas évek közepétől kezdett változni minden, hosszú, fekete kabátos, furcsa kalpagos, szakállas zsidó férfiak érkeztek, néha családostul, eleinte még összeszaladtunk a meglepő külsejű turistákat megnézni, de hamar megszoktuk őket, mint ahogyan azt is, hogy máshol ródlizzunk, ne a csodarabbi emlékhelyénél. Mert hamar kiderült ez is, hogy a széttörött, porladó nyughelyek mellett kornyadozó elhagyott épület bizonyos Teitelbaum rabbi sírja, ilyetén igencsak fontos zarándokhely. Aki ma arra jár, el sem tudja képzelni a jókedvű, összevissza száguldozó, eső-kelő hangos gyereksereget. S jól van ez így. A cigánysort is lebontották, nyomorult, normális életre alkalmatlan tákolmány volt mindahány, helyükre üzlet épült, pontosabban a bolt parkolója, s ez is jól van így.
Auf Wiedersehen, goodbye! | Magyar Hang
A nyelvvizsga kötelezővé tétele a felvételihez az alsó-középosztálybéli gyerekeket sújthatja leginkább.
Mindezeket csak azért hagytam felszivárogni gyermekkorom legmélyebb rétegeiből, mert az EP-választási kampányra kitörött Nagy Anti Antiszemita Háború hisztériájában megint csak nem foglalkozunk a csöndes valósággal, a magyar zsidóság, no meg a magyar cigányság hétköznapjaival sem, ahogyan az a nem cigány, nem zsidó tömegek hétköznapjaiban megjelenik. A cigányokról egyébként sem beszélünk mostanság, 2015-óta migrációs válság van, nincs idő ilyesmivel bíbelődni, erre mondta Bogdán Laci, Cserdi polgármestere a boldog emlékezetű Szabadfogás egyik adásában, hogy már nem a cigányság a legutáltabb népcsoport, kár, hogy a romák a legkevésbé sem ekként képzelték a társadalmi felemelkedés útját.
Pedig valahol az SZDSZ környékén „maradtunk abba”, aztán csöndesebb lett minden, mígnem beütött az első Soros-plakát, hogy akinek igénye volt rá, ismét haragudhatott a zsidókra, mert hiszen hogy lenne már ez antiszemita kampány, és innentől a régi nóta. Szóval, nagyon nem vagyunk még túl a zűrzavaros múltunkon. De a jelenünk sem egyszerűbb. Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője dobott be a Facebook-újságírócsoportban egy rólunk, az új nyilvánosság szereplőiről szóló cikket a honlapjukról. És itt jött a hiba, méghozzá háromszoros, egyfelől, hogy végigolvastam az anyagot, másfelől, hogy megnéztem a hozzászólásokat, harmadrészt pedig, hogy „Íme, a célközönség első hozzászólása” megjegyzéssel idéztem a célközönség első hozzászólását – és pihenhetek három napig. Ez itt, alant tehát súlyosan nem fér bele a Facebook közösségi elveibe, mi több, gyűlöletbeszédnek minősül, nem úgy a Pesti Srácoknál, amiben meg sem próbálok igazságot tenni, csak ha már áldozata lettem, talán érdemes megörökíteni a jegyzőkönyv kedvéért:
Senki sem propagandista | Magyar Hang
„Őszinte leszek, ez nem a mi dolgunk, az ilyesmi odafönt, a legmagasabb szinteken dől el, ott pontosan tudják, mi mennyit ér, a következményekkel is számolnak.”
„Amúgy Izraelből tényleg már egy kicsit sok sokk… Meg a (zsidó-keresztény) európai kultúra mantrából is, ami soha nem volt, mivel a zsidó diaszpóra mindig is elzárkózott a befogadó nép kultúrájától és a saját szokásainak élt. Meg abból is, hogy hirtelen már nem zsidók azok a zsidók, akik 1919-ben tömeggyilkoltak, akik az ÁVH-ban a (kollektív bűnösség) elve alapján ártatlan magyarokat tömeggyilkoltak. Nem lesz megbékélés a lelkekben, ha elhallgatva/, hogy igen is, tartották zsidó identitásukat, származás alapon rekesztették ki a magyarokat, s származás alapon nyertek felvételt túlnyomó részt bizonyos szakmákat adó egyetemekre: orvosi, jogi, külkereskedelmi, s a médiába. Ők, maguk nevezték el az MTV-t (telezsídiónak). Ezt 10 millió magyar tudta és tudja ma is. Ezt nem lehet elkenni, elfeledtetni.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/10. számában jelent meg, 2019. március 8-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/10. számban? Itt megnézheti!
