Nyolc éve, 2016. január 5-én került nyilvánosságra a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének nyílt levele a közoktatás tarthatatlan állapotáról. Az állásfoglalás nyomán jött létre a Tanítanék Mozgalom, annak szakmai háttereként több mint félszáz civil szervezet összefogásával a Civil Közoktatási Platform, s több diákszervezet, amelyek kiegészülve a pedagógus szakszervezetekkel az elmúlt években számos szakpolitikai javaslatot fogalmaztak meg, és sok tömegrendezvényt is szerveztek egy hatékony, eredményes és méltányos oktatási rendszer létrehozása érdekében. Nemcsak az oktatással közvetlen kapcsolatban lévők elégedetlenek a fennálló helyzettel, közgazdászok sora látja úgy, hogy a fejlett országokhoz történő felzárkózásunk alapvető feltétele a közoktatás – és a közegészségügy – átalakítása. A megmozdulásokat, állásfoglalásokat kísérő számtalan híradás, cikk – no meg a személyes tapasztalatok – hatására általánossá vált a társadalomban az a vélemény, hogy a terület sürgős reformra szorul. Alátámasztja ezt egy 2023-as kutatás eredménye, amelyből az derül ki, hogy a magyar lakosság kétharmada rossznak ítéli az oktatási rendszert.
Hiányos, átgondolatlan programok
Helytállónak tűnik tehát az a következtetés, hogy támogatottság tekintetében sokat nyerhet az a párt, amelyik fel tud mutatni egy konkrét, átfogó, a közoktatás korszerűsítését, s az azt jelenleg sújtó problémák felszámolását meggyőzően ígérő, belátható időn belül megvalósítható javaslatot. Erre kormányképessége bizonyítása miatt is szüksége lenne, hisz vonzó, hiteles jövőkép csak ennek birtokában vázolható fel. Ehhez képest az ellenzék nem nagyon aktivizálta eddig magát a kérdésben. Tavaly nyáron úgy tűnt, a Momentum beleáll az ügybe. Utcai aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy az Európai Bizottság kösse az oktatási reformhoz az uniós pénzek kifizetését. A nyakatekert ötlet illúziókra épült: egyrészt, mert az oktatás alakítása a tagországok hatáskörébe tartozik, másrészt a magyar kormány képesség híján ha akarná, sem tudna egy értelmes reformot lebonyolítani. A kezdeményezés nem is aratott nagy sikert, s a párt nevéhez hűen hamar túllépett rajta. Előbb a megélhetés kérdését állították politikájuk középpontjába, mostanában pedig Gyurcsány Ferenc és a DK ekézésétől remélik szavazótáboruk növekedését.
Az ősz vége felé az MSZP és a DK is előállt saját oktatási elképzeléseivel. A szocialisták leporolták 2021-es Kormányváltást, Korszakváltást! című programjukat, s nemes egyszerűséggel átkeresztelték Rendszerváltást! címre (ami valószínűleg már a sokadik a sorban). Az elképzelés többnyire általánosan megfogalmazott célok, kívánalmak felsorolása – konkrét intézkedéseket csak a 2010 előtti állapotok visszaállítására ígér –, amelyek mellől hiányoznak az indoklással ellátott megoldások, időpontok. A program egyes javaslatai nagyvonalúan átgondolatlanok. Az alsó tagozatot 5 évfolyamosra bővítené a tervezet, de arról szót sem ejt, hogy emiatt hogyan alakulna a felső tagozat vagy a középiskola időtartama. (Tekintve, hogy a tankötelezettséget 18 éves korig szabnák meg, valamelyiket le kéne rövidíteni.) Hasonló megállapítások tehetők a Demokratikus Koalíció oktatási programjáról is, amely még annyi újdonságot sem tartalmaz, mint az MSZP-é.
Megrekedt fejlődés
Minden jel szerint a két, magát szociáldemokratának valló párt sem az oktatásüggyel akar kampányolni, holott nemcsak a szavazatszerzés lehetősége indokolná, hogy a közoktatás megújítását állítsák stratégiájuk középpontjába. Nekik a progresszió, a társadalmi igazságosság, a fejlődés letéteményesének kellene lenniük, márpedig az oktatás, s főleg a közoktatás szerepe ezen célok megvalósulásában meghatározó.
Ami a fejlődés kérdését illeti, nem nehéz belátni, hogy Szent-Györgyi Albert baloldali politikusok által rendszeresen idézett, frázisként ható mondata – „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” – alapvető igazságot fogalmaz meg. Hogy a „ma iskolája” rossz, az bebizonyosodott a rendszerváltás óta eltelt idő alatt. Magyarország 33 éve nem tudja csökkenteni azt a fejlettségbeli különbséget, ami a nyugati országoktól elválasztja. Kutatások tényszerű bizonyítékokat találtak arra, hogy a közepes jövedelmű volt szocialista EU-tagországok azért rekednek ebben a csapdában, mert nem tudnak közoktatásuk tartalmán a 21. sz. követelményeinek megfelelően változtatni, eredményességén javítani. A felzárkózás kulcsa ugyanis az innováció erősítése, aminek legfontosabb feltétele a minél szélesebb, kreativitással, vállalkozószellemmel felvértezett emberi erőforrás. Ennek kinevelése, utánpótlásának biztosítása a közoktatás feladata.
A társadalmi igazságosság érvényesülésében, a hátrányos helyzetű, szegény sorsú állampolgárok felemelkedésében is döntő szerepe van. Ezt többnyire a szakképzéstől várják, valódi eredményt ellenben a felsőoktatás tudna produkálni, ahol viszont súlyos gondok vannak. Nemzetközi kutatások szerint a tömeges felsőoktatásba bekerülők között általában kétszer annyian vannak a magas társadalmi státuszú családokból származók, mint az alacsony státuszúakból, holott minden bizonnyal az utóbbiak vannak többen. A végzettek között még rosszabb az arányuk, tizedannyian vannak. Mindkét körülmény elsődleges oka a rossz közoktatásban – a sikertelen felzárkóztatásban, a személyre szabott képzés lehetetlenségében, a tehetséggondozás hiányában – keresendő. Ebből a szempontból is prioritást kéne élveznie a közoktatás megújításának a baloldali pártok eszköztárában.
Értelmetlen a fennálló rendszer toldozgatása
Sajnálatos, de a szakmai és civil szervezetek sem szolgálnak konkrét megoldásokkal a közoktatás korszerűsítésére. Ez leszűrhető saját vagy közösen elkészített kiadványaikból (9 pont, Kockás könyv, CKP 12 pont, Agóra Oktatási Alapvetések, etc.). Az oktatási modernizáció élcsapatának tekintett mozgalmaknak, szervezeteknek (Tanítanék, CKP, Oktatói Hálózat, stb.) az általánosan megfogalmazott követeléseken, célokon túl pusztán a 2010 előtti, korántsem ideális állapotok visszaállítására vannak elképzeléseik. Ezt irányozta elő az ellenzék Oktatási Minimum címmel közreadott közös programja, amelyet a 2018-as választások előtt az említett szervezetek kezdeményezésére, szakértőik részvételével dolgoztak ki, és a 2022-es választásokra hasonló felállásban készített oktatáspolitikai elképzelés (ELEGY-100 pont). Holott nem arról van szó, hogy a regnáló hatalom elrontotta a korábban jól működő rendszert – amit elegendő rekonstruálni –, hanem arról, hogy a közoktatás a rendszerváltás óta nem felel meg a megváltozott követelményeknek.
A Civil Közoktatási Platform által 2016-ban kiadott Kockás könyv tartalmazza ezt a mondatot: „A nyolc évfolyamos általános iskola (illetve az annak dominanciájával formálódott egész rendszer) felett eljárt az idő.” És: „Minél hosszabb idejű, legalább 10 évfolyamon át tartó, egységes, általános képzés szükséges ugyanolyan jellegű iskolában.” Ezekből a megállapításokból egyenesen következik, hogy értelmetlen a fennálló rendszer toldozgatása, ennek ellenére a CKP azóta is csak a rendszer javítására tesz javaslatokat. Hangadóinak az elmúlt nyolc év során számtalan lehetőségük lett volna arra, hogy szóba hozzák a szerkezetváltás kérdését, egyszer sem tették meg. Ugyanígy a szakma koncepciótlanságát támasztja alá a legtekintélyesebb ellenzéki oktatáskutató, Radó Péter abszurd elképzelése, aki szerint csak a 2010 előtti állapotok négy parlamenti ciklusra becsült idejű helyreállítása után kezdődhet el a közoktatás – közelebbről nem részletezett – korszerűsítése. Hasonlóan komolytalan Nahalka István vélekedése, aki szerint akkor lesz korszerű a közoktatás, amikor egy lassú folyamat végén többségbe kerülnek azok a pedagógusok, akik tudnak és akarnak is korszerűen tanítani.
A korszerű oktatásnak két kritériuma van: korszerű tartalom és személyre szabott képzés. A két feltétel csak a tartalom és az iskolaszerkezet – 10+3-as (6+4+3-as) struktúra létrehozása – egyidejű átalakításával biztosítható. Az utóbbi nem szerepel az ellenzéki pártok, szakmai és civil szervezetek terveiben, de az előbbire sincsenek megfelelő javaslataik. Szomorú tény, hogy alkalmas elképzelések híján sem a fennálló hatalommal történő megegyezés – aminek lehetősége szinte kizárt –, sem a soron következő választásokon aratott ellenzéki győzelem nem kínál megoldást a magyar közoktatás problémáira.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
