Nem értem az ellenzéki politikusokat. Néhány nagyon tiszteletre méltó teljesítményt nyújtó képviselőt leszámítva úgy politizálnak, mintha nem is akarnák megnyerni a 2022-es választást. A jelenlegi ellenzék jelentős része miközben kormány- meg korszakváltást vizionál, nem képes mást mutatni a rezsimből kiábrándultaknak, mint egymással versengő törpepártok összképét.
Kevesebb mint két évvel a választások előtt nyomokban sem lehet felismerni egyik politikai szervezetben és az ellenzéket együttvéve sem a kormányzóképes alternatívát. De még azt a társadalmi beágyazottságot sem látni, amely azt mutatná, hogy az ellenzék képes az országot lefedni helyi csoportjaival úgy, hogy legalább a választás tisztaságát garantálni tudja a legkisebb falvakban is.
Miközben a momentumosok elbringáztak Tihanyba, és jól megmutogatták, mi mindent szereztek meg a nemzeti oligarchák, arról már senki nem beszél, hogy az érintett szállodák egy része egykoron a szakszervezeti vagyonhoz tartozott. Ám az első szabadon választott jobboldali kormány kivitte ezeket egy alapítványba, hogy aztán közülük jó néhányra rátegyék a kezüket baloldali oligarchák. Az Orbán-rezsim alatt ezek új kezekbe kerültek, ami a mostani ellenzéknek szúrja a szemét.
A szocialisták július végén népszavazást kezdeményeztek annak érdekében, hogy a természetes tavak ma még köztulajdonban lévő partjai a jövőben is közösségi tulajdonban maradjanak, és hogy ne lehessen belépti díjat szedni az ilyen területeken strandjain. Jobb lett volna, ha ezt az összes ellenzéki párttal egyeztetik, és közösen népszerűsítik a javaslatot. Akkor talán a bringázó momentumosok és a hamisított hangfelvétel keltette hullámokat csillapítani igyekvő DK-elnök is felhasználta volna azt a kis médiafelületet, amelyet a tihanyi találkozójuknak köszönhettek, hogy ezt népszavazási kezdeményezést is népszerűsítsék.
De ha már két pártelnök összehajol Tihanyban, igazán szót ejthettek volna arról a 36 milliárd forint közpénzről is, amit épp az orruk előtt tolt ki a kormány a Tihany Alapítványba a frissen megjelent kormányhatározat révén. Ez az alapítvány működteti a Mathias Corvinus Collegiumot, amely „tehetséggondozó intézményként” ingyenes, oktatást kiegészítő képzéseket tart általános iskola felső tagozatától az egyetemig. Májusban ugyanez az alapítvány már kapott a kormánytól egy csinos vagyonjuttatást: 81,9 millió darab A sorozatú Mol Nyrt.-részvényt és 18,6 millió darab C sorozatú Richter Nyrt.-részvényt.
Miközben az ellenzék nyaral, bringázik, vagy éppen egymást csinálják ki Gödön, a Jobbikot elhagyók meg közös ellenzéki jelölti szerepre ácsingóznak, aközben tíz-, százmilliárdok kerülnek ki a nemzeti közös kasszából – holmi kormányhatározatokkal – csókos alapítványokhoz, a magántulajdonú szállodák felújításához állami apanázsként, vagy kormánypárti önkormányzatokhoz különféle célok támogatására, nehogy ők is megérezzék a nagy forráselvonást, amellyel csak az ellenzéki önkormányzatokat akarták sújtani.
Jó lenne, ha legalább 10–15 év megélt tapasztalatára képesek lennének visszaemlékezni az ellenzéki pártok. Felidézhetnék a Fidesz számára sikeres szociális népszavazást, amely felrázta és egységbe tömörítette a jobboldalt. A Fidesz kétharmados győzelméhez nagymértékben hozzájárult ez a siker. Emlékezhetnének, hogy az alaptörvény megalkotásával miként szűkült le a népszavazásra kiírható ügyek köre, és arra is, hogy bizony túl nagy botrányt nem csaptak miatta.
A Momentum azzal vált ismertté, hogy népszavazást kezdeményezett az olimpia budapesti megrendezése ellen. Ha felidézik, miként hátrált ki hatalom az elképzelés mögül, vagy az üzletek vasárnapi zárva tartásának már megszokott – és egyébként nagyon helyes – rendjéből egy népszavazás hírére, jól láthatóvá válik, hogy az Orbán-kormány tart az ellenzéket felrázó és összekovácsoló referendumtól. Ezért inkább érdemes lenne így próbálkozni a komolyan vehető eredménnyel nem járó petíciók vagy kitöltetlen nemzeti konzultációs ívek gyűjtögetése helyett.
Persze csak akkor érdemes ilyesmin törni a fejüket, ha valóban le akarják bontani a NER-t. Ehhez csak egy lépés a kormány leváltása. A rendszer megváltoztatásához kétharmados többségre lesz szükség. Ha ezt nem akarják olyan nagyon, ha megelégszenek azzal, hogy egymás között felosztják az ellenzéki platformot, előbb-utóbb ezt is meg fogják érteni a polgárok. És le fogják vonni a megfelelő következtetést. Mint ahogy egyre többen felismerik azt is, hogy a jelenlegi parlamenti ellenzék szinte bármelyik képviselőjénél több veszíteni valója van a közalkalmazotti jogviszonyától is megfosztott akadémiai kutatónak, levéltárosnak, egyetemi tanárnak, a közmunkásnak, vagy rabszolgatörvénnyel jogfosztott gyári munkásnak.
El kellene dönteni, van-e közös cél, és ha van, mi az. Ahogy arról is határozni kell, mekkora áldozatra vagyunk képesek azért, hogy olyan rendszert hozzunk létre, amelyben a végrehajtó hatalom nem uralkodik rajtunk, hanem – folyamatos ellenőrzés és elszámoltatás mellett – a magyar népet szolgálja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/33. számában jelent meg augusztus 14-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/33. számban? Itt megnézheti!
