Ellenzékváltás haladóknak

Ellenzékváltás haladóknak

Karácsony Gergely (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bár a Fidesz érzékeny veszteségeket szenvedett az önkormányzati választásokon, mégsem mondhatjuk, hogy minden kormánykritikus szavazó öröme egyformán felhőtlen lett volna az eredmények láttán. Az ellentmondásos érzelmek többnyire abból táplálkoznak, hogyan ítéli meg az illető a Budapesten és számos megyei jogú városban sikert arató ellenzéket. Van, aki szomorú fejcsóválással veszi tudomásul, hogy Karácsony Gergely győzelmi célfotójának hátterében ott domborít Gyurcsány Ferenc is. Míg mások jóval tovább mennek, és azt állítják, valójában nem történt érdemi változás: így vagy úgy, de október 13-án is mindenütt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének erői diadalmaskodtak.

Az utóbbi alapállásból – melyet legkarakteresebben talán Puzsér Róbert képvisel – következik az ellenzékváltás sokat emlegetett igénye. Más szóval az a gondolat, hogy az Orbán-rendszert és ellenzékét csak egyszerre lehet leváltani. A Fideszt a régi baloldal kormányzása segítette hatalomba, így aki velük összefog, az maga is hozzájuk romlik, „összegyurcsányozódik”, s ezzel végső soron a rendszer fennmaradását támogatja. De a kevésbé radikálisok – köztük a kiábrándult jobbközép szavazók – is gyakran adnak hangot annak a félelmüknek, hogy amíg a régi baloldal meghatározó szereplője az ellenzéknek, addig a Fidesz-táborból nem lesz érdemi lemorzsolódás, így aligha reménykedhetünk változásban.

A választási eredmények azonban egészen más képet mutatnak. Sok helyen az ellenzéknek úgy sikerült nyernie, hogy közben a legyőzött fideszes polgármester hozta a korábbi számait – sőt akár javított is rajtuk –, de ez kevésnek bizonyult kihívója megállításához. Ezt történt azokban a budai kerületekben is, ahol a baloldali jelöltnek papíron buknia kellett volna. Vagyis kiderült, hogy a teljes koordináció működik: ha egyetlen ellenzéki jelölt van, akkor a kormányellenes szavazatok igenis összeadódnak, sőt ez a konstrukció nem várt mértékben képes mozgósítani az ütőképes alternatívát kereső szavazókat. Ha nem is teljesen függetlenül a jelölt személyétől, de függetlenül annak pártjától és ideológiai pozíciójától.

Orbán maga a kockázat | Magyar Hang

Az október 13-ai választás azt mutatja, az ellenzéki együttműködés járható út – míg az előző kettő azt, hogy csak ez járható. Nem csoda, hiszen politikaelméleti közhely, hogy a többséget erősítő választási rendszerek előbb-utóbb kétpárti szembenállást kényszerítenek ki. Ha nem is feltétlenül két gyűjtőpártot, de olyan „virtuális kétpártrendszert”, amilyen az önkormányzati választáson többé-kevésbé megvalósult. És NER-ellenzék ide vagy oda, jól látszik, hogy ez már komoly kihívást jelent az eddig oly magabiztos Fidesznek.

Ez látszólag rossz hír az ellenzék megújulásában reménykedőknek. De a mostani választás azt is világossá tette, hogy aki az „ellenzékváltásban” érdekelt, annak nem ezen a képleten kívül, hanem ezen belül érdemes gondolkodnia. Ha ugyanis egyre kevésbé a pártok, és egyre inkább a jelöltek számítanak, akkor az Orbánt és ellenzékét egyszerre megdönteni igyekvő muszájherkulességnek nem sok értelme marad. Nem kilátástalan kétfrontos háborút kell vívni, hanem visszafogottabb, fókuszáltabb küzdelmet. Méghozzá azért, hogy 2022-re készülve az egyéni jelöltek kiválasztása minél nyíltabb versenyben történhessen.

Hogy ez az ötlet egyáltalán nem légből kapott, arra a legjobb példa Baranyi Krisztina jelöltsége Ferencvárosban. Baranyinak és támogatóinak sikerült felülírniuk a fővárosi pártszervezetek zárt ajtók mögött kötött alkuját, és az előválasztáson győztes jelölt nemcsak a polgármesteri posztért folytatott versenyt nyerte fölényesen, de végül a helyi képviselő-testületből az MSZP erős emberei is kiszorultak, akikre a Fidesszel való kollaboráció árnya vetült. Ez nem jelenti azt, hogy az előválasztás az egyetlen üdvözítő út, azt viszont igen, hogy az állampolgári nyomás eredményesen befolyásolhatja a pártok jelöltállítási folyamatát.

Ezt a tanulságot különösen az említett kormánykritikus jobbközép – jellemzően értelmiségi – képviselőinek érdemes megszívlelniük. Azoknak, akik nem érzik otthon magukat a baloldal társaságában, s bár üdvözlik a Jobbik középre tartását, nem tudják könnyen feledni korábbi radikalizmusát. Hiába is szeretnék, a kiábrándult konzervatívok nem képviselnek számottevő erőt, amely önálló párt alapítását indokolná. A jó hír az, hogy ilyen kockázatos vállalkozásra nincs is szükség: sokkal ésszerűbb azon dolgozniuk, hogy 2022-ben legyenek olyan nyerhető körzetek, ahol hozzájuk közel álló képviselőjelöltek indulnak.

A hazai jobbközépnek tehát nem egy új pártot kell felépítenie, hanem néhány általa támogatott jelöltet, akik a polgári Magyarországot képviselhetik a következő parlamentben. Lehet, hogy ez nem ellenzékváltás, de fontos szemléletváltás: más politikai közösségek is leginkább ettől remélhetik ma az együttműködésre ítélt ellenzék megújulását.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/43. számában jelent meg október 25-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg