Minden idők legrosszabb Európa-bajnoki szereplését hozta a férfi-kézilabda-válogatott a szlovák–magyar közös rendezésű, januári tornán. A tizenötödikek lettünk a 24 csapatból, miközben a nemrég átadott és némi spéttel MVM Dome-ra keresztelt csarnokban mindhárom alkalommal telt ház, vagyis húszezer, döntő többségében magyar szurkoló buzdította a csapatot. Akiktől kikaptunk, azok sem kerültek dobogóközelbe: Hollandia a tizedik, Izland pedig a hatodik helyen végzett.
A kézilabda igen gyors, látványos sportág, és ellentétben a futballal, itt az edzőknek speciális lehetőségük van belenyúlni a mérkőzésbe. Ez az időkérés: egy félidőben csapatonként legfeljebb kétszer lehet ezt megtenni, de összesen háromszor a mérkőzés során – tehát aki az első félidőben kétszer is időt kér, annak már csak egy lehetősége marad a mérkőzés második felére. És még van egy fontos szabály: akármennyire spórolt egy edző ezzel a lehetőséggel, a meccs utolsó 5 percében csak egyszer szakíthatja meg a játékot.
Az egyperces szünet – eddig tart az időkérés – sok mindenre jó, ezért komoly taktikai fegyver: meg lehet nyugtatni a hitét vesztett csapatot; meg lehet törni az ellenfél lendületét; reagálni lehet a másik váratlan húzására, vagyis elmondani a pályán lévőknek, hogy ebben a helyzetben mi legyen a válaszlépés stb.
Az első mérkőzésünket Hollandia ellen játszottuk, három góllal kikaptunk. Magyar részről az első időkérés az első félidő 11. percének 35 másodpercénél történt, a második félidőben (amikor immár kettőre is lett volna) nem éltünk ezzel a lehetőséggel. Magyarán a magyar szakmai stábnak nem volt mondanivalója a játékosoknak egy olyan helyzetben, amikor rohantunk bele a vereségbe – nem adtak tanácsot, nem vázoltak taktikát, nem hívták fel a figyelmet a hibákra, nem próbálták megnyugtatni a pályán lévőket, vagy hitet önteni beléjük. Ezzel szemben Hollandia mindhárom idejét kikérte, ráadásul az utolsót akkor, amikor már biztos volt, hogy nyernek. Magyarán a holland edzőnek még kilenc másodperccel (!) a meccs vége előtt is volt mondanivalója csapatának.
A harmadik meccsünkön egy góllal kaptunk ki Izlandtól. Az északiak mindhárom idejüket kikérték (28:06-kor, 46:23-kor és 58:38-kor), mi megint bent hagytunk kettőt (az egyetlen időkérésünk most is az első félidőben, 29:49-kor történt). A sorsdöntő találkozón, amit feltétlenül meg kellett volna nyerni, a magyar szakmai stábnak nem volt közlendője a játékosok felé.
Volt egy győztes meccsünk, a második, amikor nagy csatában megvertük Portugáliát egy góllal. Nem fogják elhinni: ekkor mindhárom időt kikértük, és a győztes találatot Máthé Dominik úgy szerezte, hogy előtte, alig 12 másodperccel a meccs vége előtt Nagy Laci rátenyerelt az időkérést jelző piros gombra. A tévés közvetítésben jól lehetett hallani, hogy a szünet alatt megbeszélték a figurát.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/6. számában jelent meg, február 4-én.
