Barion Pixel
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Álom

Szerző: | 2020. október 25., 14:08 | Író olvasó

A Balaton (Fotó: Unsplash/Hóczáné Melich Katalin)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kora délutánra beszéltük meg jöttömet. Nyomasztó forróságban zörgetek a rozoga kapun. Semmi és senki nem mozdul. Néhány jérce kapirgál az elkerített ólban, amely hajdanán nyári konyha lehetett. Az udvar gondozott, sarlóval kaszálhattak, a gyep magasabb mintha fűnyíró metszette volna.

Kiáltok: „Öcsiii!”

Sovány kutyus vakkant egyet, aztán kivánszorog az udvari diófa árnyékából. Felélénkül, farkcsóválva köszönt, úgy tűnik, emlékszik rám, és a zacskónyi ételmaradékokra, amiket időnkét hozok neki. Eszter is megjelenik az ajtóban. „Gyere, itt bent hűvös van.”


HIRDETÉS

„Öcsihez jöttem, hoztam neki valamit” – mosolygok sejtelmesen, de az asszony rám sem nézve, azonnal visszahúzódik a házikóba. Odabent döngölt földes padló, rajta leragasztatlan linóleum, sarokban apró Lehel hűtő, mellette gázpalack, rozsdás tűzhellyel összekötve, arrébb lavór kis asztalkán. Soha nem jártam még a házban, mindig a tornácon ültünk le Öcsivel, ott meséltem azokról a tájakról, ahol én már jártam, és ő még nem.

A nagyszoba felé kukkantok, amely az egyetlen szoba, három különálló ágyat látok. A konyha-nappali másik oldalán valamikori ajtó helye látszik, nem csupaszon, hajtogatós naptár (3 évvel ezelőtti) igyekszik eltakarni a foltot, ami frissnek tűnik. „A vihar leáztatta az ólat, és ideszivárgott a víz” – szabadkozik Eszter, Öcsi anyukája, miközben szemét lehunyja, érzem, szégyelli a körülményeket. Vékony, gondterhelt asszony, nyúzott arccal, kialvatlan szemekkel. Már sejtem, mi történt, szomorúan kérdezem: „Tamás?”

– Két hete újra itthon van… – és szemlesütve néz be a szobába. Öt perc csend következik. Leteszi a krumplit és a kiskést a kezéből, paprikás krumpli lesz talán. Nézünk magunk elé, mennem kellene, nem alkalmas most az idő a képzeletbeli kalandozásra, hegyek közzé, völgyek mélyére, folyók hullámaira. Indulnék, de Öcsi elém áll; észre sem vettem, hogy leült mellém a kiszuperált sarokülőre.

– Akkor elhoztad azokat, amiket megbeszéltünk? – határozott, dacos hangon szól hozzám. Kalandozni akar, és egy félmosoly is megjelenik a szája szélén. Nyilván észrevette, hogy nem azzal az apró oldaltáskával érkeztem, ami akkor fityeg rajtam, ha a szüleivel van dolgom. Picit jobb kedvem lesz, magam elé veszem a sporttáskát, és kiveszem a kincseket.

Apró sikoly hagyja el a kiskamasz száját, hatalmas szemekkel nézi minden mozdulatomat. A búskomorság hirtelen eltávozik a tornácos vályogházacska apró konyhájából. Helyet csinálunk az asztalon, lesöpörjük a krumplihéjat, Öcsi édesanyja tisztára törli a kopott viaszosvásznat, és…

…és én gondosan egymás mellé rakom az utazási prospektusokat. Öcsi szinte extázisban ragadja magához az elsőt, azt, amelynek a borítóján a tó jellegzetes, elnyúlt formáját először megpillantja. „Balaton… ó. Anya, nézd!”

És özönlenek a kérdések: Hol voltál, melyik részén már? Mikor? Milyen a víz? A nádas? Lehet pecázni is? Mély? Van, ahol sekély? Vannak vitorlások is?

És én csak mesélek szakadatlan, minden érdekli, kihozza a spirálfüzetét, amelyben gondosan beragasztott fotók sorakoznak újságokból, színes kiadványokból kiszabva, melyeket az édesanyja hozott a művházból, és minden oldalon a Balaton.

Nézegetjük a fényes szállodákat, a csoda szép kastélyokat, gondozott partszakaszok, hullámzó víztenger, csoda szép minden. Öcsi átlényegül, megszűnik a külvilág. A teste 443 kilométerre van a Balatontól, de a lelke ott lubickol.

Ollót kerít, valahonnan ragasztószalag is előkerül, nem ússzák meg a kaszabolást a színes utazási kiadványaim. Gondos kezek aprólékos részletességgel ollózzák körbe a balatonfüredi sétányt, a tihanyi félszigetet, a Badacsony kontúrját. Csend van újra, Eszterrel együtt nézzük a fiú lobogását. Ropog a fényes színes papír, serceg a ragasztószalag, száll a képzelet, a fiú a Balaton partján van most.

Álom. Az ő álma ez, eljutni a Balatonhoz, innen a kietlen alföldi pusztaságból. A csendbe egy kérdés hasít: – Anya, én mikor láthatom a Balatont?

Eszter rám néz riadtan, majd Öcsire: „Nem tudom, kisfiam…”

És könnyeit nyelve elfordul krumplit hámozni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40 számában jelent meg október 2-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!

Címkék: Balaton, szegénység, utazás


HIRDETÉS

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS

Hirdetés

Már 70 éve mesél a Móra Kiadó
HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

Ellenkultúraként indult, aztán beköltözött otthonunkba.

Pin It on Pinterest