Nagydarab feka – jellemezte saját játékosát, a nigériai Franklin Saserét Mészöly Géza, az Újpest frissen kinevezett edzője az első mérkőzése után, február 11-én. Kijelentése miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a héten egy plusz két hónapos eltiltással büntette a korábbi válogatott játékost, ami érzékenyen érintheti a NER által nemrég felvásárolt, de egyelőre még a kiesés ellen küzdő klubot. Az Újpest ennek megfelelően közleményben tiltakozott a „elfogadhatatlan, méltatlan és a professzionális működéssel összeegyeztethetetlen” döntés miatt. Kisvártatva befolyásos támogatót is talált a lila-fehér egyesület: Orbán Viktor miniszterelnök (hivatalos Instagram-profilja) állt ki a rasszizmusért büntetett edző mellett. – Je suis Mészöly – írta a kormányfő, a Charlie Hebdo francia szatirikus lap elleni terrortámadást követő szimpátia-szlogent újraértelmezve. E szerint Orbán Viktor jelen pillanatban egynek érzi magát Mészöly Gézával, ami komoly kérdéseket vet fel.
A helyzet minél pontosabb értelmezéséhez nem árt kontextusba ágyazni az inkriminált jellemzést. Az Újpest idegenben játszott a Diósgyőr ellen, Sasere a 78. percben, 2-1-es vezetésnél állt be, és fontos szerepe volt az eredmény megőrzésében. Erre utalt legalábbis a sajtótájékoztatón Mészöly Géza: „Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab feka ellen, aki ott elöl megtartja a labdát és megcsúsztatja. Az volt a kulcs a győzelemhez, hogy ő be tudott jönni.” Vagyis a „nagydarab feka” a mészölyi univerzumban bóknak számít, Sasere jó teljesítményét dicsérte az edző.
Elsőként talán az jut eszünkbe, hogy vajon nevezhetjük-e rasszistának Mészölyt egy, a saját szándéka szerint pozitív megnyilvánulás után, ami logikusnak tűnik, csakhogy akármilyen választ adjunk is rá, az kizárólag a kijelentést érinti, és így figyelmen kívül hagyjuk a környezetet. Az MLSZ – a nemzetközi trendekkel és elvárásokkal összhangban – évek óta küzd a rasszizmus minden formája ellen – többnyire sikertelenül, de az igyekezet elvitathatatlan. Csányi Sándor, az MLSZ-elnöke, és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnöke többször jelezte már, hogy a rasszizmust illetően zéró tolerancia van érvényben itthon, ebből következően pedig a szövetség nem hagyhatta következmények nélkül Mészöly Géza szavait – függetlenül annak szándékozott értelmétől.
Szervezeti szinten megkérdőjelezhetetlen a szankció jogossága, hiszen a „zéró tolerancia” a legenyhébb sértést sem teszi lehetővé. Márpedig a „feka”, ráadásul a „nagydarab feka” kifejezetten sértő lehet, mert nem csupán a bőrszín negatív konnotációját hozza működésbe, de azt ugyancsak rossz emlékű módon a fizikai tulajdonsággal fűzi egybe. Akármennyire is érezzük magunkat ártatlannak a rabszolga-kereskedelem, az intézményesített fajgyűlölet és a népirtás gazdag európai történelmében, nem feledkezhetünk meg róla, hogy a test uralása, kihasználása és elpusztítása a nyelvünk részévé vált, és ha azt mondjuk, hogy „nagydarab feka”, akkor még a legnaivabb, legártatlanabb esetben – ha elképzelhető ilyen egyáltalán – is felidézzük a másik pusztán fizikai jegyekre redukált megragadásának gesztusát, ami ritkán végződött szelíden. A „nagydarab feka” emlékezete megfosztja a megnevezettet a méltóságától, mert olyan tradíciókhoz köti, amelyek ember alatti szintre süllyesztették (süllyesztik) az áldozatot. Vagyis nem nevezünk így senkit – még akkor sem, ha az alapvető jóérzésünk és a másik iránti tiszteletünk valamilyen okból hirtelen felfüggesztődik (vagy sosem voltunk azok birtokában).
A szankció irányából nézve majdnem mindegy tehát, hogy Mészöly Géza rasszista-e vagy sem, társadalmi szempontból azonban már közel sem az. A sport, különösen a labdarúgás nemzetstratégiai pozíciójára tekintettel egy edző általában nagy nyilvánosságot kap, kijelentései befolyásolhatják a közbeszédet – vagy legalábbis annak egy részét –, a fajgyűlölet így az átlagosnál szélesebb körben lehet hatással. Mészöly Gézát azonban bajos lenne rasszistának bélyegezni.
Mert bár a játékosa teljesítményét a testi adottságaihoz kötötte, ezzel inkább egy, a sport világában régóta élő sztereotípiát erősített meg, és ugyan nagyon szerencsétlenül fogalmazott, nem kívánta megfosztani Saserét az emberi méltóságától (mégis sikerült neki, persze). Mészöly számára futballedzőként pozitív jelentéssel bír, ha valaki „nagydarab feka”, hiszen akkor le tudja fejelni a labdát, meg tudja tartani azt, megakadályozva az ellenfél támadását. Pusztán strukturális szempontból nézve tehát – márpedig egy meccs utáni nyilatkozatot érdemes elsősorban onnan nézni –, Mészöly egy, a rasszizmus eszköztárába tartozó jellemzést használt a nagyrabecsülése kifejezéséhez. A diszkrimináció, még ha pozitív is, szörnyen veszélyes, ám az ezt verbalizáló megszólaló nem lesz szükségszerűen fajgyűlölő. Mészöly Géza (feltehetően) nem rasszista, hanem (egészen biztosan) bunkó. Aki rögtön egy ilyen nyilatkozattal kezdi az edzői munkáját, annak fogalma sincs arról, hogy mit beszél. Nem tudja, hogy milyen múltja van a kijelentésének, hogy mekkora árnyékot vetnek a szavai, és bele sem gondol, hogy az érzékenységen túl a másikért vállalt felelősséget is megkérdőjelezi az ostobán választott jelzőkkel. A bunkóság lehetne akár szánni való dolog is, valami, amit, bízva a bunkó jellemfejlődésében, levetkőzhetőnek gondolunk, de ennél sajnos veszélyesebb a helyzet.
Mészöly Géza szavai ugyanis a magyar futballközegben rémisztő hatással lehetnek: hiába nincs bennük erre irányuló szándék, a szurkolói dühöt könnyen felkorbácsolhatják – a gyűlölködéshez nem kell sok a hazai pályákon. Elég csak tíz percre belenézni egy magyar bajnoki közvetítésbe, hogy a rasszizmus változatos formáival szembesüljünk. A legáltalánosabb, már szinte magától értetődő rigmus a lelátókon a rivális tábor „cigányozása”. A Csányi Sándor-féle zéró tolerancia a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy amennyiben valakit meg akarnak alázni a stadionban, akkor egyszerűen cigánynak nevezik, és ezzel a dolog el is van intézve. Ha az MLSZ-t valóban a zéró tolerancia elve vezetné, a magyar bajnokságot tíz perc után le lehetne fújni – örökre (vagy kizárólag üres lelátók előtt játszhatnának a csapatok). Valószínűleg ezért is háborodott fel az Újpest csapata a mindennapi rasszizmushoz szokott szemlélő számára szokatlanul szigorúnak számító szankció miatt.
A közeg teszi rémisztővé a bunkóságot, és ezért sem mindegy, hogy ki hogyan értelmezi azt. Orbán Viktor – egykori Újpest-drukkerként – úgy gondolta, hogy közösséget vállal Mészöly Gézával, és magáévá teszi a bunkóságát. – Nem adhatok mást, csak mi lényegem – mondja Lucifer az Úrnak Az ember tragédiájában. Pontos önjellemzését a miniszterelnök is megirigyelhetné. Szotyolán érlelt humanizmusa addig terjedhet, hogy a „nagydarab feka” jó, az eltiltás rossz. Még izgalmasabbá teszi a helyzetet, hogy mindezt egy terrortámadás nyomán a szólásszabadság védelmében megalkotott szlogennel fejezi ki. Orbán Viktor a Charlie Hebdo tragédiáját felhasználva lép szintet, és teszi össztársadalmi jelenséggé a bunkóságot.
A miniszterelnök ezzel a kiállással nem csupán Franklin Saserét, Csányi Sándort, az MLSZ-t, a magyar focit és a jóérzésű szurkolókat köpte szemen (félig emésztett szotyival), de az egész országot beárazta. Ahol ugyanis a széles társadalmi bázissal bíró kormányfő veszi védelmébe a rasszizmus eszközeit felhasználó, és így fölöttébb veszélyes bunkóságot, ott nem nagyon lehetnek elvárásaink a társadalom felé. Nyitottság, elfogadás és felelősségvállalás helyett marad a „nagydarab fekázás”.
