Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Éppen ezért gyanakodva fogadom, amikor némelyek azt állítják, hogy ami ma a magyar közoktatásban zajlik, az egy jó előre megtervezett, vállalhatatlan célokat szolgáló és ezért titkos, tudatosan romboló cselekvéssorozat. Pedig egyre nehezebb az egy irányba mutató tényeket másként értékelni.
Az régóta világos volt, hogy a tudományos-technikai fejlődés, az új és még újabb technológiák megjelenése, a fenntarthatóság követelménye, no meg a globalizáció miatt szükség lenne új alaptantervre (Nat). Ép ésszel az ember azt gondolná, hogy ebben a fő szempont nem is a jelen, hanem a jövő kihívásaira való felkészülés, nem pedig a múltba révedés. Ép ésszel az ember azt gondolná, hogy a tantervek a majdani munkavállalók sikerességéhez szükséges készségek fejlesztését célozzák, nem pedig poros lexikális adatok tömegét igyekeznek a nebulók fejébe verni. Márpedig az új Nat bevallottan nem ilyen szándékkal készült, hanem egy szűk kör „értékválasztása” alapján „a nemzeti oktatás hagyományainak” ápolását szolgálja. (Jelentsen utóbbi bármit is.)
Ráadásul nemcsak az „értékválasztás” célja és értelme vitatható, hanem annak minősége is, akár a Történelemtanárok Egyesülete által publikált tankönyvelemzésekre, akár a szakma által nem sokra tartott irodalomtörténész által tananyagba erőltetett soviniszta, rasszista szerzőkre gondolunk.
Ekkor azonban még lehetett arra gondolni, hogy a tanterv- és tankönyvírás nem tudományos, szakmai, pedagógiai ismeretek alapján, hanem politikai hűség és/vagy szervilizmus alapján történt, ami önmagában is elég nagy baj, de nem feltétlenül tekintendő tudatos rombolásnak. Amikor azonban ezzel párhuzamosan az iskolakötelezettség korhatárát leszállították, és a felsőfokú végzettség megszerzésével szemben a szakmunkásképzést kezdték népszerűsíteni, már muszáj volt gyanakodni, hogy a hatalom nem a futurológusok által vizionált automatizált, mesterséges intelligencia által vezérelt munkahelyeket tervező vagy működtető embereket akar képezni, hanem legfeljebb a pillanatnyilag hiányszakmák utánpótlását vagy legjobb esetben az autó-összeszerelő üzemek és akkumulátorgyárak betanított munkásait akarja biztosítani.
De… ezt még mindig lehetett azzal mentegetni, hogy a gazdaság rövid távú érdekeit tartják fontosabbnak, minthogy gyerekeinknekunokáinknak hosszú távon jó esélyt biztosítsanak a munkaerőpiacon. Arra viszont már nem lehet épeszű magyarázatot találni, amit a hatalom a tanárokkal művelt az elmúlt esztendőben. A kormányzattal való érdemi tárgyalások hiányában meghirdetett januári figyelmeztető sztrájkot követően rendeletben (!) lehetetlenítették el a tanárok alkotmányban biztosított jogát. A választások után közölték, nemhogy önálló minisztériuma nem lesz az oktatásnak, de a területet a Belügyminisztérium (!) alá rendelik. Különböző kormányzati szereplők (no meg a kamara elnöke) igyekeztek a közvéleményt a tanárok ellen hangolni: egyrészt azzal, hogy pusztán bérharcnak állították be követeléseiket, másrészt a munkaidő állítólagos rövidségét és a vakáció látszólagos hosszát felemlegetve. Miközben a katonák és rendőrök és persze a miniszterek, képviselők fizetését a válság közepette jelentősen emelték, a tanárokkal közölték, hogy fizetésüket csak uniós pénzből lehet majd finanszírozni. Azóta folyamatos a mutogatás a „brüsszeli bürokratákra”, a „hazai és nemzetközi baloldalra”, akik, ugye, a szegény magyar tanárok ellen dolgoznak. A házelnök (aki hatszázezres fizetésemelést kapott) pofátlanul megjegyezte, hogy a „tisztességes tanárok teljesítménye nem a fizetésüktől függ”… Egy újabb kommunikációs fordulattal a kormány beígérte, hogy 2027-re (!) a tanárok fzetése – persze uniós pénzből – el fogja érni a nyolcszázezer forintot: arról persze nem szól a fáma, hogy ez mit segít a mai inflációs és energiahelyzetben. Látva, hogy a tanárok mozgalma napról napra bővül, no meg hogy a társadalmi szolidaritás jelei (elsősorban persze a diákok és a szülők részéről) erősödnek, a hatalom – a szokott arroganciával – immár két hullámban is megfélemlítésben, tanárok elbocsátásában látja a megoldást…
Mindezt nehéz másként magyarázni, mint hogy – az 50-60 évnyi előzmények okán eleve kontraszelektált és létszámhiányos – pedagógustársadalom legjobbjait igyekeznek elűzni a pályáról, illetve aki marad, azt meghunyászkodásra kényszeríteni. Ha ez sikerül, akkor már nemcsak a tananyag, hanem a tanerők oldaláról is biztosítva lesz, hogy iskoláink nem XXI. századi, gondolkodni, alkotni, problémákat megoldani képes fiatalokat, hanem mosott agyú, engedelmes magológépeket fognak kibocsátani, akik hírből sem ismerik a független és kritikus gondolkodást.
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de ami itt kirajzolódni látszik, az talán nem is konteó, csak az alig leplezett igazság.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/51. számában jelent meg december 16-án.
