Lesz-e kokainparti a Karmelitában?

A gonosz diadalához csak annyi kell,
hogy a jók tétlenek maradjanak.
(Edmund Burke)

Megint eltelt egy választási kampány Magyarországon vita és bármiféle értelmes diskurzus nélkül. Orbán Viktor rendszere kampányról kampányra mélyebbre taszítja a közéletet, és hiba volna abban a hitben ringatnunk magunkat, hogy elértük már a züllés mélypontját. Csak a választó, aki megálljt parancsolhat ennek a közösségpusztító, nemzetemésztő folyamatnak, kurzusnak. Erre most vasárnap lesz lehetősége, aztán – ha minden igaz – sokáig, úgy két és fél évig várnia kell a következő alkalomra. Ismerve a felméréseket, reálisan mérlegre téve az esélyeket a Fidesz országos győzelme borítékolható, de a nagyobb településeken érhetik olyan érzékeny veszteségek, amelyek reményt adhatnak a változást akaróknak, s az így megszerzett pozíciókra építhet az ellenzék a 2022-es országgyűlési választásra készülődve.

Általános vélekedés, hogy a Fideszt elkötelezett hívei tartják hatalmon. Azok, akiket a magyar médiát domináló, politikai aktivistákat alkalmazó propagandagépezet véleménybuborékban tart, s arra törekszik, hogy elzárja őket a valóságot árnyaltan bemutató hírfolyamtól. Találó erre a csoportra a szekta meghatározás, de rögtön tegyük hozzá, hogy egy szokatlanul nagy szektáról beszélünk, amelynek felépítése – bármit gondoljunk is róla – tudatos, kitartó politikai munka gyümölcse. Az Orbán-hívek seregét szinte lehetetlennek látszik eltántorítani a meggyőződésétől. Amikor híveknek nevezem őket, azt nem sértésnek szánom, csupán pontosságra törekszem. Gondoljuk csak meg, elvben nincs a mostaninál könnyebb választás egy magát kereszténynek valló polgár számára!

Vagy keresztény Magyarország; vagy a pünkösdi (!) orgia hőse, Borkai Zsolt és mindaz, aki és ami az ő botránya hátterében felsejlik.

Jól tudjuk azonban, hogy hívő tömegek számára van ma erősebb elköteleződés, mint a keresztény tanítás rigorózus követése és számonkérése. Ahogy sokan a „keresztényi” útmutatást inkább elfogadják a magyar miniszterelnöktől, mint magától a római pápától. A Fidesz roppant tábora könnyen mozgósítható, hiába nem alkot többséget a társadalomban, a legszervezettebb és -agresszívabb kisebbségként – lásd még: bolsevikok; ez sem sértés, kézenfekvő történelmi párhuzam – választásról választásra biztosítja az Orbán-rendszer túlélését. Legalábbis a legtöbben így hiszik. Szerintem ennél bonyolultabb a képlet.

A kiábrándultak, a közélettől elfordulók passzivitása nélkül a Fidesz-hívek a különböző praktikákkal – a rendszer kötőanyagává szilárdult nyílt zsarolással, szemérmetlen szavazatvásárlással vagy szimplán csalással – hozzájuk csapottakkal együtt sem lennének elegen. A kétharmadhoz biztosan nem, de a körülmények megfelelő alakulása esetén a sima többséghez sem.

A Fidesz szavazói nem finnyásak, és mind ott lesznek az urnáknál, az elégedetlenek, a változást akarók, de abban már nem bízók viszont hajlamosak a távolmaradásra.

A kormánypártok kampánya a hívek mozgósításán túl az apátiát táplálja, azért rángatja le a szutyokba, hempergeti meg a bulvár mocskában a politikát, hogy másoknak elvegye a kedvét a közéleti aktivitástól. Az, hogy az ellenfél lejáratására először, egy újabb határt átlépve bevetett szexvideós kampány szennye visszaömlött rájuk, ebből a szempontból mellékes. Amellett ez az eset a kommunistáktól megörökölt mentalitás újabb bizonyítéka: mindig azt olvassák rá az ellenfeleikre, amit ők ezerszer durvábban elkövetnek, napi rutinként gyakorolnak.

Ezzel együtt a nem fideszes (nem) szavazónak bőven van oka a finnyásságra. Nyilván vannak kiváló és esélyes ellenzéki vagy valódi civil polgármester- és képviselőjelöltek szerte az országban, akikre könnyű szívvel lehet szavazni. Budapest egy külön történet. Itt a hivatalban lévő kormánypárti főpolgármester azzal kampányolt, hogy kihívói alkalmatlanok, nem rendelkeznek olyan városvezetői, irányítási tapasztalattal, mint ő. Ha ez így van, érthetetlen, miért nem vállalta Tarlós István a vitát: a kompetenciáját fényesen demonstrálhatta volna egy ilyen helyzetben. Nem tette, s más tekintetben is a fővárosban az átlagosnál kevésbé népszerű fideszes undokokhoz kezdett hasonlítani, segítséget nyújtva ezzel Karácsony Gergelynek. Utóbbi előélete és párttámogatói szintén adnak okot a finnyás távolságtartásra; megjegyzendő, botlásait, hibáit alaposan kitárgyalta a kormánytól független sajtó is. Aki Budapesten Tarlóst (Fideszt) akar váltani, esélyes jelöltként szavazhat Karácsonyra, aki pedig az egész zsákutcás harminc évünkért felelős mindenoldali elitet szeretné megbüntetni, választhatja Puzsér Róbertet.

Ha nem az egyes önkormányzatokat, hanem az országos képet nézzük, megállapíthatjuk, hogy az ellenzéki kínálat nem túl acélos, az alternatívaállítás gyerekcipőben jár.

De a választónak azt is meg kellene fontolnia, hogy aktuálisan mi a legfőbb veszély. Ez pedig a Fidesz, akarom mondani: Orbán Viktor túlhatalma, s ma már nem lehet senkinek kétsége, kész gátlás nélkül (vissza)élni vele.

Pártja kongresszusán egyértelműen, más szempontból kellően homályosan fogalmazta meg gátlástalan, cinikus hatalmi gépezetének ökölszabályát: fideszesről nem lehet rosszat mondani. Vagyis nem az a gond, ha egy kormánypárti politikus hibázik, normát szeg, az a megbocsáthatatlan, ha valaki ezt – főként nyilvánosan – szóvá meri tenni. Ez nem egy politikai közösség, hanem egy bűnszervezet alapvetése. Annyiban persze ravasz volt a miniszterelnök, hogy nem pontosította, mi az, ami elnézhető, és mi az, ami esetleg már nem. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vezetőjéhez lojális fideszes sok mindent megtehet, és a végsőkig számíthat a védelemre. Mintha Orbán Viktor előre tudott volna a Borkai-sztori terítéséről. Azt is mondta a kongresszuson, hogy Ibizából egy is elég volt. Jellemző, osztrák elvbarátja, Heinz-Christian Strache csúfos bukása kapcsán az ominózus videó botrányos tartalmáról nem volt mondanivalója, csupán a nyilvánosságra hozatala zavarta. Csakhogy így a morális züllés lejtőjén nincs megállás. S ha a Borkai-botrányon is túl lehet lépni, mi a következő: kokain parti a karmelita kolostorban?

Az önkormányzati választást megelőző kampány alapján joggal gondolhatja azt minden jóérzésű magyar, hogy politikai elitünk megérett a pusztulásra. A hívők még azon is hitetlenkedhetnek, hogy nem nyílt meg a föld a legalja kampány felelőseinek a lába alatt. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy a fő felelősség mindig azé, akié a hatalom. S ezért a tengernyi aljasságért büntetni illik. Bármily nehéznek látszik is most a jó, a helyes és egyben okos választás, a távolmaradás vétkes mulasztás.

Ha már a mottót a nagy XVIII. századi angol gondolkodótól, a konzervativizmus atyjától, Edmund Burke-től választottuk, zárjuk is vele ezt a cikket: „Amikor a rossz emberek összeállnak, a jóknak társulniuk kell, különben egyenként elbuknak, cseppet sem sajnált áldozatként egy hitvány küzdelemben.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg október 11-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/41. számban? Itt megnézheti!