Suhogtak a botok, a kardok, törtek a bordák, repkedtek a fogak a pokolhegyi tömegverekedésben. Mi áll a háttérben? Riport!
Riport
Mit lehet tenni olyankor, amikor valakinek elveszik az otthonát, és kap érte egy kis összeget, amiből nem tudja megoldani a lakhatását? – teszik fel a kérdést a Hős utcai kilakoltatottak. Sajnos nem ok nélkül.
Álruhás riporterünk hónapokon át dolgozott az Electrolux nyíregyházi egységében. Riport.
Szombathelyet az elemzők az ellenzék által nyerhető megyeszékhelyek között emlegetik, de mit gondolnak a helyiek? Riport.
Kübekháza rendszeresen feltűnik a hírekben. Tavaly például azzal, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Az Év Települése díjban részesítette. Riport.
A bűz nyomában jártunk. Riport.
A tizenegy hónapos Hanna halálában az az egyetlen biztos, hogy „felnőttek bántották”. Riport.
Rengeteget tesz a békés egymás mellett élésért az erdélyi unitárius közösség.
Mi folyik Tarnaörsön, ahol van, hogy az anya árulja a saját gyerekének a kábítószert? Riport.
Éppen mostanában takarította ki a vízügy a patak medrét. Hát hogy készülhetett el 100 százalékosan, ha kiöntött belőle a patak – kérdezte a polgármester.
A munkaközvetítő által alkalmazott emberek az üzem piramisának alján foglalnak helyet. Tiborc, álruhás tudósítónk panaszai arról, hogyan néz ki a kasztrendszer a gyárban.
Önök nincsenek tisztában azzal, hogy milyen gyönyörű helyen élnek - mondja az Angliából hét évvel ezelőtt hazánkba szakadt blues-zenész, Mike John Jackson. Neki csak teázás szertartása és a minőségi teafű hiányzik.
Alig pár millió forinttal kénytelenek beérni azok, akiknek otthonát kisajátítással szerezte meg a kőbányai önkormányzat. Azonban nemcsak a kártalanítási összeggel vannak bajok, jogi aggályok is felmerülnek a gyakorlat kapcsán. Riportunk a kőbányai gettóból.
Idén közel nyolcvan, többségében roma család termeli a növényt a térségben a tizedik évébe lépő Kiútprogram segítségével.
Érseki látogatás, diskurzus hitéleti kérdésekről, vagy épp praktikus környezetvédelmi tanácsok – ezzel várták a látogatókat a fesztiválon.