Hülyeség volt felvenni a magyar állampolgárságot. Csak azért tettem, mert így több pénzt kapott a klubom az MLSZ-től - nyilatkozta Rus Adrián, a Vidi védője a román labdarúgó szövetségnek. A Magyarországon nevelkedett focista bevallotta: mindig a román címeres mezről álmodott.
Sport
A legjobb három közé került az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán.
A szlovák alkotmány ünnepén aratta az elmúlt évek legnagyobb focisikerét a Dunaszerdahely, amely 5–2-re legyőzte a nagy rivális Slovan Bratislava csapatát. Egy teljes hétvégét tölthettünk el a felvidéki magyarság szimbólumának számító városban.
Az orosz CSZKA Moszkva és a spanyol Espanyol is csoportellenfél lesz.
Boldogan énekelte majd 19 ezer boldog szurkoló a Groupama Arénában, hogy Európa, Európa, ugyanis a Ferencváros 4–2-re legyőzte a litván Suduva csapatát, és 15 év után újra felkerült egy nemzetközi kupasorozat főtáblájára.
A klubvezetés az álmok elérése érdekében állandóan költekezik, igaz, ennek anyagi hátterét megkapja az államtól – mondta Dénes Ferenc sportközgazdász.
Nagyjából a románok büntetésének a „felét” szabta ki az európai szövetség etikai bizottsága a magyar csapatra.
A második legidősebb élő nagymester volt, Magyarországon és az Egyesült Államokban is bajnok lett.
A magyar csapat a hosszútávú döntők előtt összesen négy arany, három ezüst és három bronzérmet szereztek Szegeden, és ami még ennél is fontosabb, hogy férfi és női kajakosaink összesen öt-öt, míg a kenusaink két olimpiai kvótát gyűjtöttek be.
Kopasz Bálint és Csipes Tamara révén újabb magyar aranyérmek születtek a szegedi Maty-éren rendezett olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, míg a Noé Zsombor, Bogár Gábor duó az 5., Lucz Dóra pedig a 6. helyen végzett.
A magyar csapat tagjai egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a pénteki döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, míg a parasportolók között Kiss Péter szerzett aranyérmet.
Meglehetősen unalmas találkozón ezúttal gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros az Európa-liga-csoportkörbe jutásért játszott selejtező első meccsén a litván Suduva ellen. Visszavágó egy hét múlva a Groupama Arénában.
Kínos baki miatt úszott el az egyik tokiói olimpiai kvóta a magyar párosnak.
Elkezdődött a hazai rendezésú kajak-kenu világbajnokság.
Nem sikerült a csoda, avagy bejött a papírforma: bár a Ferencváros két mérkőzésen három félidőn keresztül méltó ellenfele volt a Dinamo Zagrebnek, este hazai pályán a negyedikben összeomlott, elsősorban a gyenge védekezésnek köszönhetően.