
Noha az Új-Zéland elleni hétfői 24-4 után mindenki ünnepelt, kiderült, hogy a húszgólos sikernek is meglett a maga áldozata. Ráadásul főáldozat, ugyanis a csapatkapitánynak, Varga Dénesnek eltört a lövő kezén az egyik ujja, így olimpiai és világbajnokunk számára vélhetően véget is ért a kvangdzsui világbajnokság. Varga úgy döntött, hogy marad a csapattal, és a medence széléről segíti a többieket a nagy álom, a tokiói olimpiai kvóta megszerzésében. És hogy a baj nem jár egyedül, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vb ezen szakaszában már nem lehet játékost cserélni, így a magyarok egy fővel kevesebben folytathatják a küzdelmeket.
Mindenesetre az eset alaposan feltüzelte Märcz Tamás együttesét, amely a csoportelsőségről is döntő rangadón kiváló játékkal 13-11-re legyőzte a spanyol csapatot. Mondhatni, az esélyeknek megfelelő eredmény született, hiszen a két csapat legutóbbi találkozóján, június 19-én a belgrádi világliga szuperdöntőben is a magyarok győztek, igaz, akkor ötméteresekkel. Válogatottunk végig vezetett a meccsen, volt már 11-6 is az eredmény, amikor a spanyolok megnyitották a hajrájukat, és három góllal felzárkóztak egyetlenegy találatra, de Manhercz gyönyörű ejtése mindent kérdésre pontot tett, már ami a győztes személyét illeti.

Az éppen a 45. születésnapját ünneplő szövetségi kapitány
szerint a csapata egyre jobban teljesít, és ha a helyzet úgy hozza, bárkivel
szemben a győzelem reményében száll vízbe.
„Tudtuk, hogy fárasztóbb meccs lesz, hiszen Új-Zéland ellen Pohl Zoltán hiánya is érződött. Tíz mezőnyjátékossal nem könnyű, pláne most, a spanyolok ellen, nagy erőfeszítéseket igényelt a mérkőzés. Mindenki kicsit többet vállalt, Dumi hiányában mindenkinek előrébb kellett lépnie, igaz, ott van velünk a kispadon, szóval ilyen értelemben nem veszítettük el a kapitányt. A három negyeden keresztüli védekezéssel elbizonytalanítottuk őket. Azokat hagytuk lőni, akiket akartunk és roppant élesek voltunk elöl. Azt mondtam, nagyon fontos a meccs, ki leszünk hegyezve. A negyeddöntőben ismét topon kell lennünk, csak remek csapatok lehetnek az ellenfeleink” – összegzett a Waterpolo.hu számára Märcz Tamás.
A végig a kispadról segítő Varga Dénes elárulta, nagyon
büszke a csapatra, hiszen bebizonyították, nehéz helyzetben még jobban
teljesítenek, egymásért játszanak.
„Nagy kérdőjel volt, hogy mennyire tudunk majd összeállni,
de azt gondolom, hogy talán még egy lökést is adott a csapatnak az, hogy csak
kintről tudtam segíteni. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert azt mondhatom,
simán megvertük a spanyolokat. Nagyon fegyelmezettek voltunk, betartottuk azt
az alapvető taktikát, hogy a három legveszélyesebb játékosukat nem igazán
hagytuk kapura lőni, levettük őket a pályáról, ez pedig alapvetően meghatározta
a mi támadásainkat is” – fogalmazott az MTI kérdésére a csapatkapitány, aki
hozzátette, egyre jobban van a keze, de erről a témáról többet nem akart
mondani.

Varga vezérszerepét a vízben klubtársa, Vámos Márton vette
át, ami utóbbi elmondása alapján teljesen tudatos volt, hiszen valakinek át
kell venni a szerepét. Vámos pedig van olyan tapasztalt játékos, aki ezt meg
tudja tenni, ugyanis hallgatnak rá a többiek.
„A védekezésünkkel teljesen leamortizáltuk a spanyol
csapatot, és a rivális legfontosabb játékosait sikerült kivenni a meccsből. Ez
volt a siker titka” – osztotta meg a receptet a BL-győztes Vámos.
Később aztán kiderült, hogy a spanyolok legyőzése nemcsak két pontot, hanem csoportelsőséget is ért, ugyanis a magyarokkal azonos csoportban szereplő új-zélandi válogatott 8-8-as döntetlent játszott a dél-afrikai csapattal, ami azt jelenti, hogy Märcz Tamás együttese a záró forduló eredményétől függetlenül közvetlenül a negyeddöntőben folytatja majd szereplését a kvangdzsui világbajnokságon a férfiak vízilabdatornáján. Persze a rend kedvéért még le kell játszaniuk pénteken, magyar idő szerint 1.30-kor a Dél-Afrika elleni utolsó, immár tét nélküli csoportmeccset.
Sajnos ennél több jó hírt nem tudunk a vizes világbajnokságon való magyar szereplésről írni, ugyanis a női nyílt vízi úszóinknak továbbra sem úgy megy, mint amire számítottunk. Az már korábban kiderült, hogy olimpiai kvótát nem szerzett 10 kilométeren Olasz Anna és Rohács Réka, ám az 5 kilométeres nyílt vízi úszásában sem tudtak az élmezőnyben végezni: Olasz a 17., Rohács pedig közvetlenül mögötte a 18. helyen ért célba.
A 19. helyen végzett a magyar szinkronúszócsapat a
szabadprogramban a kvangdzsui világbajnokságon. A szerdai, 27 csapatot
felvonultató kvalifikációban az Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács
Boglárka, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Szabó Anna, Teravágimov Virág
összeállítású együttes 76,8667 pontot kapott gyakorlatára, ezzel nem jutott be
a a 12 együttest felvonultató döntőbe.
Eredmények
Vízilabda, férfiak, C csoport, 2. forduló:
Magyarország–Spanyolország 13-11 (4-2, 5-4, 3-0, 1-5)
Gólszerzők: Zalánki 3, Jansik Sz., Sedlmayer, Manhercz 2-2, Angyal, Bátori, Vámos, Hárai 1-1, illetve Granados 3, Rocha Perrone, Munarriz 2-2, Bustos Sanchez, De Toro Dominguez, Mallarach, Fernandez 1-1.
Dél-afrikai Köztársaság–Új-Zéland 8-8 (2-0, 2-2, 2-4, 2-2)
A csoport állása: 1. (már csoportelső) Magyarország 4 pont.
2. Spanyolország 2, 3. Új-Zéland 1 (12-32) és Dél-afrikai Köztársaság 1 (11-31).
Nyílt vízi úszás, női 5 kilométer
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 57 perc 56 másodperc
2. Aurelie Müller (francia) +1,0 másodperc hátrány
3. Hannah Moore (amerikai) +2,0 3. Leonie Beck (német) +2,0
...
17. Olasz Anna +16,2
8. Rohács Réka +18,8