
Amire annyira vártunk, amire annyira számítottunk, az meglett, hiszen immáron sokadszor bizonyosodik be, a világ első számú vegyesúszóját Hosszú Katinkának hívják. A háromszoros olimpiai bajnok már az előfutamban és az elődöntőben is olyan fölényben volt a riválisaival szemben, hogy vélhetően a 2019-es sportszezon legnagyobb meglepetése lett volna, ha valaki legyőzi őt a hétfői döntőben. Ráadásul a 30 éves magyar versenyző a szám olimpiai bajnokaként visszalépett 100 méter háton, hogy a 200 vegyesen minél jobb eredményt érjen el.

Nos, a teljesítményét látva azt mondhatjuk, ismét a legjobb formáját idéző Hosszú Katinkát láthattuk a medencében. A rajt után a pillangót követően még csak a negyedik volt, a hát után viszont már másodiknak fordult, mellen pedig ellépett a mezőnytől, így egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy gyorson már nem érik utol. A magyar versenyző ezzel sporttörténelmet írt, hiszen négy, egymást követő világbajnokságon – Barcelona, Kazany és Budapest után Kvangdzsuban is – megszerezte a 200 vegyes aranyérmét, és az örömét csak az csökkenthette egy kicsit, hogy nem tudta megjavítani a kazanyi világbajnokságon úszott 2 perc 06,12 másodperces világrekordját. De azt kívánjuk, ez legyen a legnagyobb problémánk…
Időben megelőzte Hosszú Katinkát az 50 pillangón remek idővel döntőbe kerülő Szabó Szebasztián. A zentai születésű úszó meghálálta a belé fektetett bizalmat – nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot – és országos csúccsal (22,90) ötödik lett számában úgy, hogy például a szám világcsúcstartóját, az ukrán Andrij Govorovot is megelőzte.

„Nagyon jó az idő, amit úsztam, de a helyezés azért lehetett
volna jobb. Keményen kell dolgoznom ahhoz, hogy ott legyek a dobogón, de kétségtelen
tény, első világbajnoki döntőnek ez nagyon jó volt. A reakció és a víz alatti
mozgás is rendben volt, talán az utolsó tíz méterem lehetett volna jobb. Ha így
folytatom, akkor talán majd két év múlva..." – nyilatkozta az MTI-nek
Szabó, aki még a vegyesváltó tagjaként kaphat szerepet a vb-n.
A már az előfutamban is remeklő Kozma Dominik fantasztikusan teljesített fő számában, a 200 méteres gyorson, és majd egy másodpercet javítva délelőtti idején a hatodik legjobb idővel (1:45,57) került be a keddi fináléba.
„Nem véletlenül mondtam, hogy képes vagyok 1:45-ös időre.
Kifejezetten jó volt a hajrám, ahol a saját elődöntős futamomban a harmadik
helyre jöttem fel” – értékelt röviden Kozma, majd mosolyogva hozzátette: jöhet
az 1:44-es idő? Érdekesség, hogy a doppinggyanúba keveredett kínai Szung Jang „csak”
a második időt úszta…
Sajnos ugyanez, vagyis a döntőbe jutás nem jött össze Bohus Richárdnak, aki végül a 15. helyen végzett 100 méter háton. Igaz, a magyar úszó a 0-s pályán úszhatott, és eddigi legjobbját így is megjavította, de 53,94 másodperccel nem volt esélye a legjobb nyolc közé bekerülni.
Eredmények
Női 200 m vegyes
1. HOSSZÚ KATINKA 2 perc 07,53 másodperc
2. Je Si-ven (Kína) 2:08,60
3. Sydney Pickrem (Kanada) 2:08,70
Férfi 50 m pillangó
1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 22,35 másodperc
2. Oleg Kosztyin (Oroszország) 22,70
3. Nicholas Santos (Brazília) 22,79
....5. SZABÓ SZEBASZTIÁN 22,90