Vajon mi lenne, ha egy politikus kiállna az emberek elé, és azt mondaná, hogy ne pazarolják felelőtlenül a vizet, a fűtést, a villanyt, az üzemanyagot?
Gaál Antal
Vajon milyen élet az – ami után milliók és milliók sóvárognak –, amikor annyi pénze van valakinek, hogy nem tudja elkölteni? Amikor csak gondolnia kell valamire, és az azonnal teljesül?
Bagatellizálni próbálták az egészet: nem nagy ügy, néha elmegyek egy-egy író-olvasó találkozóra, vagy Pestre utazom az ismét megnyílt szamizdatbutikba, és elmesélem vagy leírom az ott tapasztaltakat Horváth hadnagynak.
Manapság nem az a cél, hogy ha vásárolok valamit, az engem minél tovább és minél jobb minőségben szolgáljon, á, dehogy! Az a cél, hogy minél előbb romoljon el, minél előbb váljon használhatatlanná.
Hogy mit szólok ehhez az őrülethez? Évtizedek óta nem az a kérdés, hogy az Apokalipszis lovasai megérkeznek-e a nyakunkra, pusztán az, hogy mikor.
Meghatározható-e egyáltalán valamiféle jellemző tulajdonság a magyar emberekre vonatkozóan?
Vajon honnan szerzi a nélkülözhetetlennek vélt információit egy magyar, hírekre ki éhez(tet)ett állampolgár? Egy átlagpolgárra gondolok, ha egyáltalán létezik ilyesmi ebben a hazában.
Az Orbánokat mi „termeljük ki”. Mi alkotjuk meg őket, mégpedig azzal, hogy olyan körülményeket teremtünk, ahol a dudva gyorsabban nő a haszonnövénynél.