Olyan fogalom befolyásolja döntő módon az életünket, amit még megmagyarázni sem tudunk; kisiklik a kezünk közül.
Gaál Antal
Azt hiszem, a legfőbb gond, hogy az életünk során szinte állandó jelleggel az idővel birkózunk. Le akarjuk győzni, spórolni akarunk vele, izgulunk miatta. Birtokolni akarjuk: az az érték, ha úgy érezzük, több van belőle. Mintha bankszámlát vezethetnénk erről is.
Kezdenek elszabadulni a gátlást nem ismerő ösztönök, ez egyre gyakrabban tapasztalható. Erőszakkal akarjuk megszerezni azt, amit másként – a saját hiányosságaink miatt – nem tudunk.
Vajon mit élünk át gyermekkorunkban, szinte még tudatlanul, mindenféle tapasztalat nélkül, ami egész életünkre felejthetetlen marad? Miféle érzések ragadnak el bennünket, amiktől később sem tudunk már szabadulni?
Az életünk, a hétköznapjaink tele vannak látszatokkal, apró hazugságokkal, félrevezetésekkel; már észre sem vesszük, hogy egy „olyan, mintha” világ vesz körül bennünket.
Ahogy az a rendszer összeomlott – hatalmas káoszt és károkat hagyva maga után –, ugyanúgy ennek sem lesz más a sorsa: elemeire fog szétesni, ha eldől az első dominó.
Nem, nem azon Mikulások egyikével, akik unalomig mosolyognak ránk mindenhol, ahol csak megfordul az ember pénzzel a zsebében, és harsányan hirdetik valamelyik multicég termékeit.
Azt az irgalmatlan mennyiségű pénzt, amit az űrkutatásra fordítanak, vajon nem lehetne-e sokkal észszerűbben és hasznosabban elkölteni?
Az apró, szinte észrevehetetlen élmények széppé tehetnék egy-egy napunkat. Hadd meséljek el egy nemrég történt esetet!
Elembertelenedünk, elmagányosodunk, tele vagyunk szorongással és frusztrációval. S egy kegyetlen és gyilkos háború kellett ahhoz, hogy valahol a világban megforduljon ez az emberhez méltatlan trend, s végre tudomást vegyünk egymásról.
A kérdés, hogy kinek mi a fontos: a carpe diem vagy az emberiség jövője. Én nem tudok dönteni senki helyett, de a zsigereim azt súgják, hogy igenis szükség van egy gyökeres fordulatra.
– Ugye, azt te sem gondolod komolyan, hogy Magyarországon most minden olyan tökéletes? – De hát nem sokkal jobb azokat a híreket hallani, amik épülő-szépülő, derűs és vidám országról adnak számot?