Szél Bernadett otthonról dolgozik addig, amíg ki nem derül, elkapta-e a betegséget.
Hutter Marianna
A főpolgármester kedvenc csapata a magyar válogatott, Fekete-Győr András pedig egy fotóval mutatta meg, mit gondol arról, Budai Gyula szerint ő a Fradi ellen drukkolt.
Pesty László, a székelyek polgári kezdeményezésének kampányfőnöke szerint az utolsó héten összejön a kellő számú aláírás.
Iványiék összesen 60-70 milliót kaptak az adományozóktól.
Hadházy szerint hiába írt levelet az ellenzéki pártok elnökeinek egy október 23-ai demonstrációról, nem válaszolt neki senki keddig.
A fideszes politikus szerint Fekete-Győrt biztosan nem vennék fel az SZFE-re.
Egyes fenntartóknak egy napja lesz eljuttatni a lázmérőket az iskolákba.
A Párbeszéd szerint a járvány miatt egyik ellenzéki párt sem támogatja, hogy legyen százezres tüntetés október 23-án.
Magánéletével indokolja távozását a fideszes Kucsák László.
A korrupciós ügyekkel összefüggésbe hozott cégvezető máig nem érti, miért kellene lemondania.
Csütörtök este derült ki, hogy távozik Hoffmann Imre.
Hiába szerette volna leváltani Kránitz Krisztiánt a Momentum és az LMP.