Bár a járvány terjedésének elején, áprilisban és májusban még szokás volt a svéd adatokon szörnyülködni, de egy ideje a skandináv állam már a legjobbak között van.
Lakner Dávid
Nálunk valamiért mégsem olyan könnyű kuratóriumi elnöki pozíciókból távozni, mint azt időnként sugallják.
Nyolcvannégy éves korában meghalt a XX. század egyik legfontosabb magyar költője.
A Netflixen debütált Charlie Kaufman új filmje, a végtelenül keserű A befejezésen gondolkozom. Az Adaptáció írója a legnagyobb gyomrost ezúttal saját közönségének viszi be.
Lapunknak azt nyilatkozta, kivett belőle az elmúlt négy év, amit az intézmény élén töltött.
Több ezer gyermek és család otthona volt a Moria menekülttábor, most ez sem maradt meg számukra.
Gulyás Gergely a pénteki kormányinfón elmondta, a nemzeti konzultációtól függ, lesznek-e újra vásárlási idősávok. A miniszter, ha meghívják, elmegy a Szuperkupa-döntőre, és nem tartja azt kockázatosnak. Vegyes képet mutatnak eddig a harmadik negyedév gazdasági teljesítményéről szóló adatok.
A NER-rel nem lehet tárgyalni, sem a józan belátásában bízni. A Keleti Blokk bezárása mellett a jelek szerint a Dürer Kertnek is csak hónapjai lehetnek.
Nem könnyű ítélkeznünk, amikor egy tizenkilenc éve várt regényt veszünk a kezünkbe.
Mondhatjuk, hogy a nehéz családi történeteket szeretik a rövidfilmesek, legyenek épp magyarok vagy épp szlovének, szlovákok vagy finnek. Ilyenek voltak az idei BuSho filmjei.
A világhírű rendező 82 éves volt.
Száz évvel ezelőtt a közvéleményt a bűnhődés kérdése, az elszámoltatás tartotta lázban. Persze, ahogy lenni szokott, nem sikerült feldolgozni a múlt történéseit, viszont tömegével kezdték gyártani az újabb bűnbakokat.