Az államfő és a volt miniszter bukását okozó kegyelmi botrány kipattanása óta tucatnyi további gyermekbántalmazási ügy került nyilvánosságra, köztük régiek és frissebbek egyaránt. A számos példa azt látszik igazolni, hogy hiába vannak jogszabályok és hiába születtek jelentések-feljelentések, a hatalmukkal visszaélők és a pedofilok nemhogy szigorú büntetésben nem részesültek, de olykor még mindenféle kitüntetéseket is kaptak.
Az alábbiakban nem ezekről az ügyekről és nem is egy újabb esetről értekeznék, de – számomra legalábbis – nyilvánvalóan kínálkozik a párhuzam: ahogy a gyermekeket nem védi a rendszer, úgy állatvédelem is csak látszólag van. Mindkét területen vannak jó (az állatvédelem esetén egyenesen „európai színvonalú”) törvényeink, de a bírói gyakorlat miatt ezek szinte semmiféle visszatartó erőt nem jelentenek. A talán legismertebb gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyben például a bíróság az elkövetőt (akire mellesleg csak egy amerikai milliárdos elleni FBI-nyomozás hívta fel a magyar hatóságok figyelmét) 19 000 pedofil (köztük gyermekek megerőszakolását mutató) kép gyűjtéséért és birtoklásáért mindössze egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. És hogy ez nem egyedi eset volt, hanem megfelelt az általános bírói gyakorlatnak, arra bizonyíték, hogy az országos felháborodás nyomán a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatot adott ki, amelyből kiderült: az előző öt évben a gyerekekről-fiatalkorúakról készült pornográf felvételek megszerzése-tartása miatt 117 vádlottal szemben született jogerős ítélet, amiből az ügyészség eleve csak nyolc (?!) vádlottra kért végrehajtandó szabadságvesztést, ám a bíróság csak négy elkövető esetében hozott ilyen ítéletet.
Ahogy annak idején a Kaleta-ügy, napjainkban egy állatkínzással kapcsolatos bírói döntés borzolja a kedélyeket. A közösségi oldalakon felháborodott posztok és indulatos kommentek kísérik a hírt, amely szerint a bíróság mindössze 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki – beismerő vallomása szerint is – kutyája nyakörvére láncot erősített, majd ezzel felhúzta az állatot egy fára. A közelben megvárta az eb fulladásos halálát, amit követően otthagyta a tetemet. A bíróság annak ellenére hozott ilyen enyhe ítéletet, hogy amúgy megállapította a cselekmény társadalomra való különös veszélyességét.
Sajnos ez a bírói döntés sem tekinthető egyedinek. Csak néhány példa az utóbbi 3-4 hónap jogerős ítéleteiből:
• Egy tokodi férfi három kutyát tartott, ám két nagyobb, domináns eb nem engedte ételhez és ivóvízhez jutni a legkisebbet, aki emiatt kórosan lesoványodott és súlyosan dehidratált állapotba került. A vádlott észlelte, hogy a kutya nem jut megfelelő élelemhez és ivóvízhez, ez ellen azonban semmit nem tett, magatartása az ebnek folyamatos és különös szenvedést okozott, ami maradandó egészségkárosodáshoz, de akár rövid időn belüli elpusztuláshoz is vezethetett volna. A jogerős ítélet: 6 hónap felfüggesztett.
• Egy tolnai férfi elköltözésekor magára hagyta hat kutyáját, nem gondoskodott számukra táplálékról, vízről, gondozásról. Az állatok élettere szűk, vizelettel és ürülékkel szennyezett volt. A kutyák kórosan soványak, bolhásak, atkásak voltak, testükön kezeletlen sebekkel. Ápolásukról vagy gyógykezelésükről senki nem gondoskodott. A jogerős ítélet: 6 hónap fogház felfüggesztve, előzetes mentesítéssel.
• Egy sajónémeti nő láncon tartott (!) kutyája többször is elkóborolt, ezért az asszony megkérte egy ismerősét, hogy drótozza össze az eb lábait, kösse be a száját, tegye zsákba, és dobja ki valahol. A férfi azonban a Sajó partján a kutyát egy kővel fejbe verte, és a folyóba dobta. Az ebet másnap találták meg a helyi önkormányzat munkatársai: betört koponyával és egyéb sérülésekkel, amelyek különös szenvedést okoztak és az állat pusztulását is okozhatták volna. Az ítélet a férfi esetében – mivel lopásokért, betörésért is elmarasztalták és korábbi felfüggesztett büntetése is volt – letöltendő börtön. De az asszony, akit „csak” az állatkínzás felbujtójaként ítéltek el, nyolc hónap szabadságvesztést kapott, természetesen (?) felfüggesztve.
• Egy tolnai férfi vadászkutyái trenírozására rendszeresen fogott be csapdákkal rókákat és borzokat, ami eleve jogsértő, ráadásul az állatokat olyan körülmények között tartotta, hogy az számukra rendkívüli szenvedést, egyes esetekben halált okozott. A rendőrségi beavatkozás során fellelt állatok soványak voltak, szőrük hiányos, ürülékkel, légylárvákkal és bomlásnak induló ételmaradékkal szennyezett. Előttük sem víz, sem élelem nem volt, a bomlásnak indult ételmaradékokat nézve valószínű 7-10 nap is eltelhetett az utolsó etetéstől és takarítástól. A tartási körülmények rendkívüli szenvedéssel és fájdalommal jártak, sőt az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását is okozhatták. Az ítélet: 1 év 6 hónap börtön – 3 év próbaidőre felfüggesztve.
• Egy komáromi nőnek megbízás alapján négy csüngőhasú malacot és három kutyát kellett volna gondoznia. Az állatok elhelyezése nem volt az élettani szükségleteknek megfelelő, nem biztosított nekik mozgásteret. A nő az állatokat rendszertelenül etette, kellő mértékű ivóvízről sem gondoskodott, emiatt az állatok kórosan lesoványodtak, izomsorvadás indult meg náluk, súlyos bőr- és szőrbetegségek alakultak ki, az egyik kutya el is pusztult. Az állatok ilyen tartása alkalmas volt arra, hogy maradandó egészségkárosodást vagy halált okozzon. Ítélet: 6 hónap szabadságvesztés, naná hogy felfüggesztve.
Talán ennyi példa is elég annak illusztrálására, hogy mennyire elégtelen a jogszabályok szigorítása, ha a jogot alkalmazók nem élnek a szigor adta lehetőségekkel. (Az pedig egy külön misét is megérne, hogy hány olyan eset van, ami a rendőrség, a helyi jegyzők és az ügyészségek kelletlenkedése miatt nem lesz ügy. Pedig ezek között nemcsak helyi, hanem országos nyilvánosságot kapott incidensek is vannak: gondoljunk csak a svájci farkasra vagy az önkormányzati dolgozó vadászember által a plébánia kertjében agyonvert kiskutyára…)
Persze az is igaz, hogy hiába lenne holnaptól sokkal szigorúbb az ítélkezési gyakorlat, az alapvető problémák, mind a gyermek-, mind az állatvédelemben sokkal mélyebben gyökereznek. Bár a regnáló hatalom mindkét témát szereti (nyilván nem azonos mértékben és súllyal) kiemelt fontosságú és sikeresen kezelt területként emlegetni, a (látszat) eredményekkel fennhangon büszkélkedni, az alapvető hiányosságokat olcsó kirakati dekorációval eltakarni. A vonatkozó törvények szigorítása is éppen ilyen látszatintézkedés: semmibe nem kerül, de lehet vele dicsekedni, a kormánymédiát telenyilatkozni, önmagukat tömjénezni.
A gyermekvédelmi törvény mostani szígorítása kapcsán például Herczog Mária szociológus leszögezte, hogy „semmiféle értékelhető szakmai tartalma nincs, egyetlen valódi problémát sem old meg”. Albert Enikő adatai szerint ma Magyarországon száztízezer gyerek él veszélyeztetett helyzetben, 23 ezer pedig otthonokban vagy nevelőszülőknél, és több mint száz kisbaba tengődik a kórházakban. A veszélyeztetett gyerekeknek mielőbbi segítség kellene, hogy ne hulljanak ki családjukból. Az intézményekben pedig gyakori a fizikai vagy szexuális bántalmazás, az eltussolt igazságtalanságok. A rendszerben még fellelhető lelkiismeretes segítők és nevelők pedig a kiégés szélén állnak, és sehonnan nem remélhetnek segítséget. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a miniszterelnökhöz címzett videójában idézi a KSH adatait: míg a bruttó átlagkereset 655 600 forint, addig a szociális ágazatban dolgozóké még ennek a felét sem (301 575) éri el. Tegyük hozzá: nem csodálható, hogy a területen óriási a szakemberhiány és a kontraszelekció.
Az állatvédelemben sem jobb a helyzet: a régóta meglévő nehézségek az elmúlt két-három évben elviselhetetlenné fokozódtak. A megélhetési válság hatására egyik oldalról drasztikusan megnövekedett az elhanyagolt, sőt kidobott állatok száma, míg a másik oldalról jelentősen csökkent a civil támogatók adakozó kedve-képessége. E kettős szorítást tovább fokozza a közüzemi költségek durva emelkedése, a tápok, gyógyszerek, gyógykezelések inflációs drágulása. A közösségi médiában mindennapossá váltak a különféle állatmentéssel, rehabilitációval, örökbeadással foglalkozó menhelyek, alapítványok, egyesületek támogatásért könyörgő posztjai, mert hogy állami támogatásban gyakorlatilag nem részesülnek. (2023-ban az erre kitalált alapítvány 101 millió forintot juttatott az 5-600 állatvédelemmel foglalkozó civil és gazdálkodó szervezetnek működésre, ivartalanításra, infrastruktúra-fejlesztésre.)
Úgy tűnhet, hogy mindkét területről egyetlen dolog hiányzik: a pénz. Nos, ez tévedés! Ami valójában hiányzik, az a politikai akarat. Amit ugyanis ez a keresztény-konzervatív-nemzeti-békepárti rezsim igazán akar, arra mindig van pénz, legyenek azok stadionok, hazai és külhoni focicsapatok, autóipari beruházások, akkumulátorgyárak, kastélyok, mobilszolgáltatók, repülőterek, … a sor szinte vég nélkül folytatható lenne a rokonok és haverok kitöméséig.
Mondják: nemakarásnak nyögés a vége. Ez igaz most is. Csak egy baj van: a politikai nemakarat miatt azok nyögnek, akik ennél sokkal-sokkal többet és jobbat érdemelnének.
