Az Elfújta a szél és az Angolkák után jött a Waczak Szálló, aztán a Hazárd megye lordjai. Közben neves színészek bizonygatják, hogy többet fognak tenni az egyenlőségért.
Lakner Dávid
A kormánylapban bírálta a történészt Szakács Árpád „Lovas István-sajtódíjas újságíró.”
Mezőgazdasági területről zúdult le nagy mennyiségben a csapadék, de a felújítással is akadtak tavaly problémák. Így például teljes mértékben mellőzték a vízelvezetést.
Nem könnyű elsőre eldönteni, minek is a rosszul sikerült paródiája kíván lenni a Bödörék (Egyszer volt Budán Bödör Gáspár).
Nem én voltam az egyetlen, aki folyamatos válságot jósolt, a 2008-as pedig csak előjátéka volt a nagyobbnak – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Spiró György.
Balassagyarmaton egyszerre fut be a pótlóbusz és a kiürített vasúti szerelvény, de máshol is akadnak problémák.
Jövő szeptemberre tették át a tizenhetedik kiadást.
A Kádár-korról a mai napig egy retróízű, kedves emlékeket ébresztő világ képe rajzolódik ki sok fikciós filmben – így látja Fabricius Gábor reklámszakember-rendező, aki jelenleg első nagyjátékfilmjét forgatja egy, a rendszerváltás előtti politikai pszichiátriáról.
A rabszolgaság ábrázolásának módja miatt letiltották az Elfújta a szélt. Később viszont visszateszi majd az HBO Max, a „történelmi kontextus” megmagyarázásával. Hasonló túlkapásoknak nem voltunk híján az elmúlt években.
Két dologról szólt az Európai Bíróság ítélete, és egyik sem írta elő még csak a tranzitzónák lebontását sem – erről beszélt lapunknak adott interjújában a Helsinki Bizottság társelnöke.
Amikor a tilalmak és a pénzhiány kezdi el megrostálni, mit csinálhatunk, ott az emberi méltóság sérül, nem pedig „szép új világ” születik.
Ha testben nem is, de lélekben itt vannak a világban szétszóratott magyarság képviselői is, jelentette ki az Országgyűlés alelnöke, Latorcai János. Felszólalt Kövér László és Áder János is.