Ezek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy egészségügyi dolgozók használják őket.
MA
Élesen kikelt a kórházi ágyak felszabadítása miatt előállt helyzet miatt Szél Bernadett. A politikus bírálta, hogy Orbán Viktor az orvosokra hárítja a felelősséget.
Összesen 74 teszt nem sikerült különféle okok miatt. Ráadásul erről csak több mint egy héttel később értesítették az idősek otthonát.
A mediterrán országban már 22 700 felett van a koronavírus áldozatainak száma.
Szóba került a rövidesen beinduló sorozatgyártás ütemezése is.
A neves Institute for Global Health igazgatója szerint Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a járványnak.
A járvány kitörésekpr még 600 ezerre becsülték azoknak a számát, akik nem tudtak hazatérni.
Dézsi Csaba András a Facebookon jelentette be, hogy meggyógyult, újra munkába áll a helyi kórházban is.
Április 27-től lesz érvényben az új szigorítás Budapesten.
A korábban újságírókat lényegében kioktató államtitkár szerint nap mint nap meg kell küzdeniük a támadásokkal.
Azt nem tudni, hogy a mostani intézkedés mennyi embert érint.
A főigazgatót nemrég menesztette az emberi erőforrás miniszter, Kásler Miklós. Most az orvos igazgató távozik.