Indul az önkormányzati választási kampány, de mik az esélyek? Elemzőket kérdeztünk.
MA
A nyomozók egy 46 kilogrammos, 115 millió forint értékű marihuánaszállítmányt kapcsoltak le.
A The Mandalorian címmel érkező széria november 12-től érhető majd el a Disney+ kínálatában.
Úgy tűnik, a kommunista rezsimnek az a stratégiája, hogy megfélemlítéssel és elrettentéssel próbálja távol tartani a tüntetésektől a hongkongiakat.
Miután az Egyesült Államokban 25 millió dolláros bírságot kénytelen fizetni a mamutvállalat, valamint az ügyben az európai csalás elleni hivatal, az OLAF is vizsgálódik, a magyar ügyészség is elrendelte a nyomozást.
A tulajdonos nem tudta elérni telefonon a bérlőit, ekkor hívta a rendőröket.
Összehangolják kampányukat a pártok, hogy faragjanak a Fidesz nyomasztó fölényéből.
Egy helyi vállalkozó, Bomba Gábor száll szembe a várost jelenleg is irányító fideszes Ács Rezsővel.
Gulyás Gergely a Kormányinfón Andy Vajna utódját is megnevezte.
A képviselő nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A kormány egyértelmű törekvése szerint a számlázás központosítása után az uniós források felhasználásával épült hulladékkezelő központokat is bekebelezné az állami kukaholding.
Az e heti házigazda Pörzse Sándor, vendégei: Farkas Krisztina újságíró, Pulai András politológus, a Publicus Intézet igazgatója, Szerető Szabolcs és Csintalan Sándor.