A magyar kormány jelenlegi vezetői, úgy tűnik, még mindig ambivalensen viszonyulnak a rendszerváltás előtti korhoz, világrendhez.
MA
„Valljuk az elesettek és szegények megsegítését”
Sajtóinformációk szerint a közigazgatás után több intézménynél is korlátozást rendeltek el. Az Emmi közleményben reagált: csak a hivataloknál korlátozták a létszámot.
Csak idén 15 fehér gazdálkodót gyilkoltak meg a fekete rasszista bandák Dél-Afrikában. Tíz év alatt több ezren estek áldozatul az erőszaknak.
Traumákkal teli, borderline nemzet a magyar. Megrontotta a tatár, a török, és nem volt ott senki, aki segített volna.
Nagy vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásával vádolja az ügyészség Kuna Tibort.
Péntektől csütörtökig keresse az újságárusoknál, vagy bármikor a Digitalstandon! Ízelítő a tartalomból.
A politikusi tevékenységet meghatározza az ideológia. Esetleg az odaológia. És persze van olyan, hogy az ide-odaológia.
Csak úgy röpködnek a százmilliós nyereségek a szerencséseknél.
Van, aki jól fizetett pozícióból kerül hátrább, van, aki a megélhetés lehetőségét is elveszíti, ha rákerül a lapátra.
Habár Donald Trump és Kim Dzsongun találkozója után sokan már korszakváltásban reménykednek, valójában még nem dőlt el semmi.
Őrizet alatt.