Nem valami biztató, hogy a demográfiai helyzetről akarnak nemzeti konzultációt folytatni.
MA
Huszonnégy órán belül ő a harmadik kormánytag, aki távozik. A stratégia változása állhat a háttérben.
Hammerstein Juditot áthelyezésre hivatkozva váltották le. Korábban a Magyar Időkben bírálták.
Újabb súlyos szabálytalanságot tárt fel a szakértői vizsgálat a busz műszaki állapotát illetően.
Csaknem száz búvár dolgozik a mentésen, versenyt futnak az idővel.
Nap mint nap: pesszimista lelkek, pesszimista körülmények, pesszimista történelmi helyzetek, pesszimista reflexek, optimista csakazértisek.
„Nem félt a hatalomtól, versben kimondott sok olyan dolgot, amit pályatársai még végiggondolni sem mertek”.
Különös helyzet állt elő Boszniában, ahova újabban tömegével érkeznek a migránsok.
Az a szép zöld gyep! Az tud nekünk nagyon hiányozni. Az. A gyep.
Jövő csütörtökig kapható a 8. szám. Keresse az újságárusoknál, vagy a Digitalstandon! Ízelítő a tartalomból.
Erdogan elnök kezében egyre nagyobb hatalom összpontosul, ő az illiberális világ hőse.
Ez érinti építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit is.