A nyomozók arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény.
magyar
A győri polgármester egy családi fotót osztott meg, de továbbra sem mond semmit az ellene felhozott vádakról.
Összesen egymillió forintot szánnak erre a célra.
„Dugdossuk a lyukat ugye, és semmi fejlesztés nincs.”
A korábbi olimpikon, Győr fideszes polgármestere egy rövid MTI-közleményt leszámítva péntek óta nem állt a közvélemény elé.
Az MLSZ 14 éven aluli gyermekekkel fogja megtölteni a Groupama Arénát jövő vasárnap.
Csendes főhajtásra hívják vasárnap azokat, akik emlékezni szeretnének a nemrég elhunyt építészre, az egykori SZDSZ egyik alapítójára.
Csak a svájci bíróságon tervezett kártérítési per áldozatonként háromszázezer euróba kerülhet a Viking Sigyn szállodahajó üzemeltetőjének.
Az általa tervezett lobbi iroda vezetését bízná az eddig kint dolgozó párttársára.
Egy héten belül két bírósági ítéletben is elmarasztalták a várost, mert közpénzből kampányoltak az önkormányzati kiadványokban.
Egy kispesti önkormányzati képviselő beszél a HírTV szerint a birtokukba került felvételen. Szó van közpénzekről, visszaosztásról.
Győr fideszes polgármesterét egy névtelen szerző vádolja bármilyen bizonyíték nélkül. Azt sejteti, lesznek még további fotói.