Nemzeti érdekünk, hogy Európa nyugati és keleti fele együttműködjön egymással – mondta a miniszterelnök. Szerinte Paks jól halad, és jöhet a Török Áramlat is.
magyar
Hétfő kora este jelentették be a változásokat a szerkesztőségben.
Nem fogadják el, hogy a tartózkodásokat nem vették figyelembe a szavazásnál.
A miniszterelnök az országgyűlésben a Sargentini-jelentést kizárólag migrációs problémának akarta feltüntetni, míg az ellenzék ugyanennek a jelentésnek a másik 11 pontjára helyezte a hangsúlyt.
Tízből csak három szavazókört nyert meg a kormánypárti polgármesterjelölt függetlenként induló ellenfelével szemben, de ez is elég volt a sikerhez.
Közös megmozdulást tartott az MSZP, a Párbeszéd és a DK. Újabb kormányellenes tüntetést hirdettek keddre.
Résztvevők: Dévényi István, Tompos Ádám, a Magyar Hang újságírója és Balogh Gábor, az Alfahír munkatársa.
Nem Thomas Drouet irányítja a jövőben a magyar teniszező edzésmunkáját; azt azonban még nem tudni, ki váltja a 35 esztendős monacói trénert.
Péntektől keresse az újságárusoknál!
A Sargentini-jelentés utórezgései, a Corvinus „gazdacseréje”, falusi útalap és egy újabb nemzeti konzultáció, ezúttal a családok helyzetéről. Ezek voltak az e heti kormányinfó fókuszpontjai.
Értesülések szerint brüsszeli kiküldetésre kérhetik Balog Zoltánt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt tárcavezetője egyébként tegnap mondott le a parlamenti mandátumáról.
Ha szerda, akkor Kötöttfogás: a Magyar Hang szerkesztőségéből egy sajtótörténeti hirdetésformátummal megfejelve!