A magán- és tömegrendezvényeket, valamint a tömegközlekedés használatát is szigorította volna a védekezés érdekében.
Magyar Hang
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest pedig már nyáron is 35 ezerrel kevesebben dolgoztak.
52 beteg, 11 nővér és 10 orvos érintett, a tervezett beavatkozásokat lemondták.
Az aktív fertőzöttek száma 1767-tel, a gyógyultaké 371-gyel, a kórházban ápoltaké 31-gyel nőtt 24 óra alatt, a lélegeztetőgépen lévőké pedig 8-cal csökkent.
Vásárolni családonként egy ember mehet, néhány kivétellel a négy főnél népesebb összejövetelek nem engedélyezettek.
Szerdán már megjelent a felirat a házán, hogy tilos a belépés.
A lap szerint nem ritka, hogy négy-öt nap múlva érkeznek meg a covid-tesztre várókhoz a mintavevők.
Az Imperial College London tanulmánya szerint a napi fertőzések száma kilenc naponta megkétszereződik.
A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor csütörtökön.
25 év után játszott újra hazai Bajnokok Ligája-meccset a Ferencváros, és bár eleinte esélytelennek tűnt a magyar bajnok, a végén a győzelemért támadhatott. A végeredmény döntetlen lett.
Emmanuel Macron hangsúlyozta: ha nem szigorítanak, néhány hónapon belül 400 ezren halhatnak bele a koronavírusba.
Az Emmi szerint az ellenzék és egyes médiumok magyarázták tudatosan félre a törvényt.