A mai napig több mint négyezer fertőzöttet találtak a hatóságok, és 553 halálesetről számoltak be.
Magyar Hang
Az idei váratlan megszorítás nagyságrendileg a Lánchídra félretett pénznek felelne meg.
Gázsprayt és gumibotot is használhatnának, de bilincs nincs az eszköztárukban.
A dolgozók újabb csapásként élik meg a debreceni költözésről hozott döntést, miután sokuknak csökkent a fizetése és épp most vesztik el a közalkalmazotti státuszukat.
Ugyanakkor nem akarja átnevezni a déli parancsnokokról elnevezett katonai támaszpontokat, noha ezek a rabszolgatartó időkre emlékeztetnek.
A várható zivatarok miatt van érvényben továbbra is a veszélyjelzés.
A közlekedési társaság ugyanakkor azt is állítja, hogy a sportolók szabálytalanul közlekedtek.
A távozó szerint „a regnáló vezetés bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlanok egy közösség vezetésére, de ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát és lemondanának, inkább nem létező külső ellenségekre mutogatnak”.
A megkérdezettek 87 százaléka szerint pedig a korrupció széles körben elterjedt.
Brüsszelben ugyanis fake news-nak nevezték a nemzeti konzultáció egyik állítását.
A főpolgármester szerint a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban több, köztük kormánypárti polgármester is megfogalmazott kritikákat.
Így mondana véleményt a két politikus az új nemzeti konzultáciróról.