Több panasz szerint veszélyeztették a bent élőket és dolgozókat, amikor megfelelő ellenőrzés és elkülönítés nélkül hozták és vitték a betegeket a kórházak és az otthon között.
Magyar Hang
Kínai orvosokat várnak az orosz fővárosba.
14 év alatti fiatal is bent volt, amikor a gyanúsított tűzet gyújtott az épület teraszán.
A Pesti út után a Rózsa utcai intézményben is megjelent a járvány.
A miniszterelnök ezúttal a kiskunhalasi kórházba látogatott el.
A kormányszóvivő aláhúzta, a kabinet az ország történetében egyedülálló gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el. „Senkit nem hagyunk ebben a helyzetben egyedül, minden eszközt megragadunk, amivel segíthetjük a magyar embereket, családokat és vállalkozásokat” – fogalmazott.
Karperecet tesznek Dél-Koreában azokra, akik a karantént megszegve elhagyják lakhelyüket. - számolt be róla az Euronews. A karkötő egy mobil-alkalmazás segítségével követi nyomon a szabálysértő mozgását.
A miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője, Jakab Ferenc professzor arról tájékoztatott, hogy valószínűleg széklettel is képes fertőzni a koronavírus.
A kutatás egyik fontos eredménye, hogy a vizsgálatba bevont emberek 14 százalékának a vérében már ellenanyagot találtak.
A művészek Babits Mihály Esti kérdés című költeményét adják elő abban a videóban.
Az elmúlt két-három hétben a szokásosnál sokkal nagyobb volt a tojásforgalom – mondta a Tojásszövetség titkára.