A Közlekedő Tömeg szerint műszaki hiba, vagy a hatósági engedélyek hiánya miatt vesztegelnek az EuroCity kocsik.
Magyar Hang
A falánk rovarok miatt Szomália és a szomszédos Etiópia élelmiszerellátása is veszélybe került.
A magyar piacon a nap vesztese a Mol volt, amely 5,42 százalékot esett, de a többi cég sem úszta meg sokkal jobban.
Két tábornokot minősített vesztegetés miatt jogerősen három, illetve kettő év börtönnel és 27 millió, illetve 50 millió forintos vagyonelkobzással sújtott a Fővárosi Ítélőtábla.
A Miramax stúdió alapítóját több mint 80 nő vádolta meg azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója nagyon aggasztónak nevezte az új megbetegedések számának növekedését Olaszországban, Dél-Koreában és Iránban.
A Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 30-50 diákja utazott volna.
Milánóban a metrójáratok majdnem üresen közlekednek, Torinó központja is leginkább szellemvárosra emlékeztet.
Hessen tartományban történt az eset, a Mercedes sofőrjét a helyszínen letartóztatták.
Az ok az, hogy megbüntették az egyik diákot, amiért rapben mondta el véleményét az intézményben kialakult helyzetről.
A Japánban veszteglő óceánjárón kapta el a betegséget egy ott dolgozó honfitársunk.
Kerpel-Fronius Gábort tavaly októberben a Momentum és az MSZP is támogatta. A hétvégi időközire mindkét párt saját jelöltet állít.