A 24.hu információi szerint 9-10 ezer államigazgatási dolgozót rúghatnak ki októberben. Az egészségügybe, illetve a szociális ágazatba irányítanák át őket.
Magyar Hang
Magyarországnak célja egy modern, ütőképes nemzeti hadsereg felépítése – mondta a miniszterelnök, miután találkozott Erdogannal.
A Rogán Antal nevéhez fűződő biznisz nemhogy hasznot nem hoz az országnak, még több tízmilliárdos kárt is okoz a magyar adófizetőknek.
Pont két éve zárták be a lapot, ebből az alkalomból demonstráltak és átadták az általuk alapított elismerést az utolsó szerkesztőség tagjai.
Egy levél és több tanú is igazolja, hogy Székely László külön felhívta az intézmény figyelmét három betegére eltávolítása után.
A miniszterelnök szerint Európában van kultúrharc, nem Magyarországon. Itthon inkább pozíciók körüli lökdösődést lát.
Dévényi István e heti vendégei: György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője és Kósa András, a Népszava munkatársa.
Keresse a lapot október 5-től, péntektől a következő csütörtökig az újságárusoknál!
Az 55 éves férfinak átszakadt a főverőere, ami valószínűleg nem történt volna meg, ha időben megoperálják.
Novembertől már nem ő irányítja a Petőfi Irodalmi Múzeumot. A minisztérium szerint közös megegyezéssel távozik, de sajtóhírek szerint Kásler Miklós küldte el.
Ahogy arra számítani lehetett, parttalan, egymás mellett elbeszélő, néhol személyeskedő vitába torkollott a parlamentben a Sargentini-jelentés megbeszélése.
Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és az egészségügyért felelős államtitkár között már annyira megromlott a viszony, hogy nem tudtak már tovább együtt dolgozni.