Megtartotta közös kampánynyitóját a DK, MSZP és a Párbeszéd.
Tudomásul veszem, hogy mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc gyáva ahhoz, hogy az ország nyilvánossága előtt élő vitában vitassuk meg a hazánk sorsát – írta szombat délutáni Facebook-bejegyzésében a politikussá lett jogász.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint ha június 9-én Orbán veszít, a DK ki fogja harcolni, hogy előrehozott választás legyen Magyarországon.
A DK-s politikus szerint ellenkező esetben megszorítások jönnek.
„Nem fér bele, hogy valaki a mandátumot nyugdíjas állásként használja”.
A baloldali koalíció szerint rájuk nem veszélyes az újonnan felbukkanó politikus.
Döntsenek az emberek az új köztársasági elnökről! – Söpörjük ki Orbán pedofilhálózatát! címmel tartott tüntetést az ellenzék egy része a Parlament előtt. Az eseményen többek között Dobrev Klára, Iványi Gábor és Karácsony Gergely is felszólalt.
Szerinte eljön a vita ideje, de azt a kormány vezetője és az ellenzék vezetője között kell majd lefolytatni.
A DK-s politikus műsorunkban beszélt Karácsony Gergelyről és az adományládákról is.
Nem jelent-e letörölhetetlen stigmát rajta férje kormányzása? Kivetne-e vagyonadót a leggazdagabbakra? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjével!
Országszerte lehet majd találkozni a párt új kampányával.
A Momentum EP-listavezetője szerint csak az „igazság kultúrája” hozhat változást, Gyurcsányék pedig nem ezt képviselik.
Az ellenzéknek nagyobb szüksége lenne jelenleg a hitelességre, hihetőségre. A politikai sikertelenségük ugyanis, túl a pálya nyilvánvaló lejtésén, a bizalomhiányból ered.
A pártot keserédes eredmény fenyegeti a jövő júniusi európai parlamenti választáson, vagyis hogy a legnagyobb ellenzéki párt marad, de nem tudja növelni mandátumai számát.
Az ellenzéken belül jelenleg a Demokratikus Koalíció érti legjobban a közösségépítés fontosságát. Lehetnek bármilyen látványosak, tetszetősek a beszédek, a pártelnök Facebook-posztjai vagy médiaszereplései, még további dolgok szükségesek a sikerhez.