Az a paradoxon körvonalazódik előttünk, hogy minél nagyobbat nyer a Fidesz, annál gyorsabb lesz utána az összeomlás.
Ahogy ránéztem a szavazási logisztikára, valami olyasmi motoszkál bennem: nemhogy ünnepről nem beszélhetünk, de a demokráciával is gond van.
A Tisza Párt a második náluk, a DK–MSZP–Párbeszéd a harmadik, a Momentum 1 százalékos.
Ha ti jól harcoltok, akkor ez a harcunk sikeres lesz – mondta a külügyminiszter.
Két politikai erő is van, amelynek a júniusi választáson mindenképp fel kell mutatnia valamiféle győzelmet. Az egyik értelemszerűen a váratlan kihívóval szembesült Fidesz.
Ha kiugróan jó eredményt ér el a Tisza Párt, kétosztatúvá válhat a politikai erőtér.
A politikus anyák napi nagygyűlést tart a cívisvárosban. A Tisza Párt EP-képviselőjelöltjei is részt vesznek a rendezvényen.
Az Új Alternatíva Párt eddig nem sok mindennel vétette észre magát. Jakab Péter pártjának ajánlásairól is tájékoztatott az NVI. Kiderült, másként számolták a dolgokat, mint amire A Nép Pártján utalt.
A Gyurcsány-párt a NER kellemes ellenfele volt eddig, ám ha alulmarad Magyar Péterrel szemben, Orbán Viktor emberére akad június 9-e után.
Bemutatta EP-választáson induló jelöltjeit az olasz zöldpárt és az Olasz Baloldal Szövetsége.
„Ez így egy katyvasz” – jelentette ki az Európai Unió teljességéről Magyar Péter, az Európai Parlamentet pedig homokozónak minősítette. Mivel induló politikusként egy kampány közepére érkezett, most nyilván nagyobb súlya van a szavainak, mint egyébként lenne.
A prágai bársonyos forradalom, az 1989-es temesvári felkelés, a balti élőlánc, valamint a második világháboró túlélői emlékeznek arra, hogy a szabadság és a demokrácia nincs ingyen.
Egy újabb borzasztó támadás bizonyította be, hogy az Orbán-rendszer már nemcsak esetenként, hanem a választási kampány szerves részeként, az ország egész területén hajlandó politikai erőszakot alkalmazni – mondta Dobrev Klára.
A nap folyamán mintegy 30 ezret adtak le a Nemzeti Választási Irodán.
Elsők vagyunk. Megint – mondta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP nemrégiben kinevezett kommunikációs igazgatója.