Ez hiányzik, de nagyon az úgynevezett közéletből is. Némi elegancia. Milliméternyi emelkedettség. Mert anyázni és rugdosni mindenki tud, de finoman betalálni, ahhoz igenis kell tehetség.
Itt van nekünk Hodász András atya, szekértáborok és politikai törzsek között, és lehet, hogy nagyon egyedül van, viszont bátrabb és egyenesebb, mint az összes szekértábor összes egymást körberajongó megmondóembere együttvéve.
Nálunk már a játékos feladatok, így a vidám színezés is azt a célt szolgálja, hogy a kis nebulók nyitottá váljanak a közéleti kérdésekre.
Itt van nekünk ez a mi magyar XXI. századunk, ahol csak úgy dől a XX. század a honfitársak szájából, mi több, átitatja a zsigereket.
A NER körém tömbösödött. Bezárt. Akárhova nézek, otromba, sötét, komor, égbefutó masszív falakat látok.
Nem azért szólal meg közéleti kérdésekben, mert azt szeretné, hogy mindenki úgy gondolkozzon, ahogy ő, hanem azért, hogy az emberek egyáltalán gondolkodjanak. Interjú!
A neoliberális dogmák helyett a pápa javaslatát kellene követnie a kormánynak.
Nagyságrendekkel lenne szórakoztatóbb és emelkedettebb a közéletünk, ha nyelvezetében effajta patinák bukkannának fel rendszeresen.
Az újságíró, műsorvezető nappalijában fogadja majd vendégeit.
„Mindannyian nevetségesek vagyunk, én is az vagyok, apám is az, Orbán Viktor is az, csak próbálják eljátszani, hogy őt csak ájultan tisztelni lehet, ami persze egyre nehezebben megy”. Interjú!
A gyűlölet mint eszköz: ha odafönt lehet, ha odafönt működik, nyilván idelent is.
Úgy érzem, hogy nem is nekem kellene érvelni, miért lenne ez jó, hanem a nyilvánvalóan rosszul működő pártos önkormányzatiság híveinek, hogy miért is van szükség a pártokra a településeken.
A politikai szimpátia már nem értékrendfüggő, hanem rajongásfaktor. A szívem a pártért dobog. A párt az élet. A párt a család. Nincs igazság.
– Meg akarom mutatni, hogy mindenre lehet megoldást találni – mondta a Magyar Hangnak.
Az egyház kétezer éves, nem szorul rá a politika gyámolítására – mondja interjúnkban az Angyalföldön szolgáló plébános.